A sértett értelmiségi természetrajza: Anne Applebaum hisztije

„Persze voltak, akik sokáig azzal tömték a nebulók fejét kicsiny hazánkban, hogy a Horthy-rendszer diktatúra volt – a bolsik. És láss csodát, Applebaum legutóbbi nagyívű semmitmondásában többek között épp a magyar kormányfőt, a jelenlegi lengyel államfőt és Donald Trumpot nevezi »neobolseviknak«. Kaczynskit bizonyosan nem azért említi Applebaum, mert a férje pártjának riválisaként győzött a PiS a választásokon. Ilyen elfogulatlansággal aligha vádolhatnánk a történészt korábbi megnyilvánulásai tükrében.

Nos, a fenti gonosz erőket Applebaum azzal vádolja, hogy »nem igazi konzervatívok« (ez egy itthon is ismerős, számtalanszor paródiába fulladó mutatvány a szadi árváktól vagy valamelyik balliberális gettó nagy szellemeitől), hanem »alt-right« neobolsevikok, azaz radikálisok, akik felforgatják a létező világ rendjét. A »létező világ« alatt persze azt kell érteni, amire Applebaum gondol, azaz az a status quo, amelyben az amerikai demokrata és republikánus elitek is többnyire ugyanannak a politikai irányvonalnak feleltek meg, apróbb eltérésekkel és kiszolgálták többnyire ugyanazokat az érdekeket. Ebből a szempontból tényleg botrányos, hogy megbontja a meglévő konszenzust egy Donald Trump, aki nem élvezi ezeknek az eliteknek az elismerését, és ezek az elitek nem adtak engedélyt arra, hogy ő elnök legyen. És hasonlóképpen a tengeren innen a friccek által kézi vezérelt, bukott lengyel jobbközép európai és német patrónusai sem adtak engedélyt, hogy a konkurencia nyerjen Lengyelországban. Orbánra meg ezen elitek közül nyilvánvalóan senki nem adott engedélyt. Ezek a pofátlan felforgatók felháborító módszerekkel jutottak hatalomra: választásokat nyertek.

Nem mintha érdemes lenne belemenni a »ki a konzervatív« című, évekkel ezelőtt már unalomba fulladó játékba, de az Applebaum-féle status quo-őrzőknek (illetve: azt siratóknak) van egy bevált taktikájuk: a példaként hozott bezzegjobboldaliakat kissé átfazonírozva közvetítik a mélyen tisztelt közönségnek (a legviccesebb a gaulleisták beemelése: de Gaulle pont, hogy forradalmian cselekedett, újraalapította a francia politikai közösséget, kapta is érte a fasiszta jelzőt 0-24-ben, kicsit sem volt a status quo őrzője, ahogy a legtöbb „konzervatív“ sem a 20. században). Erre jó példa az angolszász »burkeiánusok« említése, akikre a névadó nyomán Applebaum szerint az jellemző, hogy a szabad piacot, a szólásszabadságot és a haladáshit, valamint a radikalizmus iránti szkepticizmust képviselik, illetve az intézmények és értékek megőrzését. Ez persze Burke és a burkeiánusok Wikipedia-verziója, de ám legyen.”