Büszkeség

„Szegény Rogán Antal számára biztosan nem a lehengerlő pódiumszerepléséről marad emlékezetes a hétvégi Fidesz-kongresszus. Nem elég, hogy viccnek szánt otrombaságait a legközelebbi cimborák sem találták tréfásnak, de még bántóan felkészületlennek is bizonyult. Az a mondat, amit az elmúlt év legnagyobb kormányzati eredményei között említett – »2016 októberében utoljára jelent meg 1956 novemberének kommunista propagandalapja, a Népszabadság« –, finoman szólva is félrecsúszott.

Egyrészt a közlés ebben a szövegkörnyezetben nem jelenthetett mást, mint hogy a Népszabadságot a kormány zárta be – mi tudjuk, hogy így volt, de ők eddig az ellenkezőjét állították. Másrészt a lapot a forradalom napjaiban azok az újságírók hozták létre, akiknek elegük volt az állampárti szócső-szerepből (hogy Rogán Antal is értse: ez olyasmi, mintha a Fidesz gyűlésén minden küldött feneke alá csúsztatott Magyar Idők hirtelen újsággá változna), és sokan közülük a megtorlás idején a szabadságukkal fizettek az akkori bátorságukért. Innen nézve a propagandaminiszter propagandázása legalábbis kegyeletsértő. Harmadrészt pedig a Népszabadság-puccs tettesei az érintett sajtómunkások munkavállalói jogait súlyosan megsértették – ezt azóta már több jogerős bírósági ítélet is kimondta –, méghozzá az illetékes állami szervek máig magyarázat nélkül maradt félrenézése mellett. Ez azért indokolttá tenne némi szerénységet a részükről.”