Őcsényről és a tömegek félelmeiről

E sorok írójának kapualjában laktak már afgánok, így van némi tapasztalata a migráns-magyar együttélésben.

A minden embertársunkkal szembeni, akár szekuláris-humanista, akár keresztény szolidaritás alapvető kötelezettségét soha, semmilyen körülmények között ne feledjük.

Emellett ugyanakkor minden nemzetnek és benne minden közösségnek joga van beleszólni abba, kikkel akar együtt élni.

Az ember – amióta világ a világ – már csak úgy van összerakva, hogy leginkább a magafajtával akar együtt élni (fontos: magafajta alatt nem származási, nemi, vallási, ideológiai csoportokat határozok meg, hanem egyszerűen magafajtákat – érti, aki érti).

Az ember – amióta a világ a világ – már csak olyan, hogy

Te is válhatsz migránssá. Akkor is az vagy, ha mondjuk a pesti dzsungelből Budára vagy a zöld külvárosba költözöl. E sorok írója is így tett, és nem kívánja vissza azt az időt, amikor afgánok laktak a kapualjában. Az egyik félnek sem volt jó. És reméli, neki sem kell majd egyszer máshol, mások kapualjában meghúznia magát. És azt is reméli, hogy egyik olvasója sem jár majd így a jövőben.

Az őcsényieknek is joguk van elmondaniuk, hogy ők milyen közösségben akarnak élni, és ennek az alapvető és egyéb jogok adta lehetőségeken belül hangot is adhatnak.

Kényelmetlen, amit látsz; kényelmetlen, amit mondanak? Ne legyen az: a világ nem egy fahéjas latte macchiato a körúti kávéházban. A világ egy kényelmetlen hely, kényelmetlen emberekkel és kényelmetlen dilemmákkal. Örülj annak, hogy te most az őcsényiek miatt kényelmetlenkedhetsz – vannak pár milliárdan, akiknek ennél súlyosabb problémáik vannak.

Jelzem: az őcsényiekénél is súlyosabb problémáik.

Ha az őcsényiekkel nem vagy képes egy pillanatra sem, egy minimális szinten sem együttérezni, beleélni magadat az ő helyzetükbe, az ő perspektíváikba, miért várod el tőlük, hogy ők együttérezzenek hetedhét határon túlról érkező idegenekkel?

Ugyanakkor – hogy a jelen hazai társadalmi feszültség nemkívánatos jövőbeli kifutásáról írjak – senkinek nincs elméleti joga sem atavisztikus, erőszakos, lincsszerű megmozdulásokhoz. Ilyenről szerencsére most még nincs szó, bár az őcsényi afférokból ítélve, igény az mintha volna rá.

Minden feldühödött, a természetes averziókat túlzó félelmekké növesztő embertársamnak üzenem még egyszer: az alapvető szolidaritásunkat és józan eszünket azért őrizzük meg.

És kampányidőszak, kampánylogika ide vagy oda: itt az idő, hogy a politika hangadói is végiggondolják, hogyan, miként és milyen hőfokon tartják fenn tovább a tömegek félelmeire épülő politizálást.

Mert a történelem arra tanít minket: ha a tömeg lelki nyugalmát felpiszkálod, ha a tömeg félelmeivel játszol, akkor az a tömeg egyszer megmozdulhat. És néha előfordul, hogy nem abban az irányban mozdul meg, amire a felpiszkálók számítanak.

És ha nem tudja kin levezetni a feszültségét, mert mondjuk nem lát migránst, egyet sem, akkor majd talál magának mást, akin, akiken levezetheti.

Hűteni is lehet ám néha a tömegek kedélyét. Az ám az igazi államférfiúi kihívás.