Van-e még értelme programokat várni a politikától?
Ha valaki – mint például az, akinek ez a szakmája – figyeli: van-e még értelme programokat várni a politikától? Persze erre a kérdésre könnyen rávághatná bármely párt képviselője, hogy na ne beszéljünk ilyeneket, nézzük csak meg a párt honlapját, ott programok özönét találjuk.
Igen, igen.
De nem az a kérdés mi van a honlapokon, hanem az, hogy – uralkodik-e a politikában a programok szelleme. Át van-e itatva a magyar politikai közélet a programok utáni olthatatlan vággyal?
Azt ugye régóta tudjuk, hogy a kormánypárt – progam gyanánt – folytatja. Bizonyára ez a program átlelkesíti a kormánypárti közönséget, s ha egy közönség lelkes, miért is volna szüksége az egyszavas szlogennél bővebb kifejtésre.
Ámde mi a helyzet az ellenzékkel. Nos – bármily furcsa -: ő is totálisan a kormánypárt receptje szerint működik, azaz: folytatja. Csak hát itt a folytatás mást jelent, mint a kormányzati térfélen. Az ellenzék ugyanis nem egy és oszthatatlan, mint a kormánypárt, hanem ezerféle. Itt a folytatás egyet jelent: a szervezeti politika folytatását.
Hat-nyolc-tíz részre szakadt ellenzéknek ugyanis – mondjuk ki – nem lehet programot adni.
Én például hiába mennék rá bármelyik ellenzéki párt honlapjára, az egész ellenzéknek irányt mutató programot bizonnyal sehol nem találnék.
A mindenkire érvényes programalkotáshoz ugyanis kell valami, nevezzük ezt tekintélynek. A tekintély a politikában fontos, már ha elismerjük egyáltalán, hogy létezik még politika. A tekintély ugyanis ahhoz kell, hogy egy pártnak vagy egy politikusnak elhiggyük: ő képes arra, hogy egy ilyen programot megalkosson.
Az ellenzék azonban most tekintély-előtti (s ez által: program előtti) állapotban van. Külön-külön mindegyik párt akar valamit, s készséggel tanulmányozom is a honlapjaikat. De mi következik abból, hogy mindegyik pártnak, önmagában van valamiféle szakpolitikai programja?
Egy mindenképpen. Hogy még nem ismerték fel ennek az ellenzékiségnek a lényegét, sőt rákfenéjét. Az ellenzéki szerep ugyanis a kormányzathoz való viszonyban nyeri el a kontextusát. Ha az ellenzék például azt állítja egy kormányról, hogy fasiszta, náci, önkényuralmi és így tovább, ebben közvetve az foglaltatik, hogy nincs dolga vele, lényegében meg kell dönteni. A megdöntéshez viszont nem szükséges sem tekintély, sem program.
Értsük jól a helyzetet. Az ellenzék nem véletlen vesztegel ott, ahol. Abból, hogy a kormányzatról való helyzet-meghatározása nem megfelelő, logikusan következik, hogy kristályosodása pontja nem a program, hanem a szervezeti belső harc.
Ahogy a futballban mondják: annyit játsszunk, amennyit az ellenfél megenged. A politikában ugyanez: annyit érünk, amennyire értjük az ellenfeleinket.
Történelmi döntést hozott a román alkotmánybíróság, amikor megsemmisítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét. A hivatalos indoklás szerint a demokrácia védelmében tette, sokak szerint viszont csupán a hatalmát mentő, későn ébredő elit kapkodását látjuk.
A kérdőív online is kitölthető.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
„Örülök Dávid, hogy a fővárosi munkádhoz az oldalamat és videóimat használod, sokadjára” – írta a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője.
A politikai hullarablás e minősített esetén nem rugóznék tovább.
A magyar gazdák ellenzik a brüsszeli javaslatot.
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
