A vadászok az igazi zöldek

„Két éve írtam, hogy ahol a medvék túlszaporodnak és veszélyt jelentenek a települések lakóira, indokolt volna az állománygyérítés. (Azóta ott tartunk, hogy irtózatos pusztítást végeznek a túlszaporodott medvék Székelyföldön, nemcsak sokak megélhetését, hanem puszta életét is veszélyeztetve, de még mindig nem lehet kilődözni őket, akkora a vadászatellenes hiszti.) Elég az hozzá, hogy a cikkemre válaszul nagykörúti bringások fotókat kezdtek posztolgatni cuki bocsokról (»őt is kiirtanád?!«) és kiviláglott, hogy az olyan természetgyűlölők miatt haldoklik a Földanya, mint én vagyok. Az erdő – világosítottak fel azok az ún. zöldek, akik nem töröltek rögtön az ismerőseik közül – nem az ember, hanem az állatok élőhelye. Nem nekik kell visszahúzódni, hanem nekünk. Az úgynevezett vadkár pedig »emberi« (az »emberi«, az negatív jelző!) fantazmagória. Nincs vadkár, és nincs káros állat. Inkább, mondta az egyik elmés ismerősöm, emberkárról beszélhetünk.

Ha valami, ez a kilátástalan antropológiai pesszimizmus az, ami elkeserít.

Az az elbeszélés, melyben az ember a negatív hős, és a természet, ill. az állatvilág, így, ebben a formában ártatlan áldozat, romantikus kamu. Akik ezt hangoztatják, ugyanolyan embermértékű és -központú világban gondolkoznak, mint bármelyikünk. Az ember (minden ember) az állatokhoz képest megkülönböztetett, sőt kiemelt szerepet szán magának, legyen ennek vallási vagy ateista levezetése.”