Visszatérés az igazsághoz

„A progresszív értelmezési kontextusból történő kilépés mellett szintén hasznos eszköz a liberális nemzetközi jogászok által alapvetőnek tételezett »igazságok« megkérdőjelezése, illetve az általuk hivatkozási pontként funkcionáló tételek újradefiniálása. Ilyen például a »menedékjog« fogalma. Az egész migrációs válság kapcsán ugyanis azért folyhat immáron jó két éve vita arról, hogy kit kell beengedni és kit nem, mert a »nemzetközi jog tudósai« a szupranacionális civilekkel és jogalkalmazókkal karöltve kiforgatták eredeti értelméből az 1951-es genfi menekültügyi egyezményt, elhitetve a laikusokkal és a politika világával is, hogy a menedékjog egy globális szociális ellátáshoz való jog, melyre bárki bármikor tartózkodási jogcímet alapíthat abban az országban, ahol éppen menekültstátuszt szeretne, kikényszerítve az adott államtól nem csak a védelmet, de az állampolgárokéhoz hasonló szociális juttatásokat is.

Pedig a menedékjog eredetileg egy olyan ideiglenes védelem, mely csak abban az első biztonságos országban jár, ahol az illető élete menekülése során először már nincs veszélyben és amelyre való jogosultság elenyészik a menekülésre okot adó körülmény megszűntével. Ezen, az »első menedék országára« vonatkozó alapállás tisztán következik az egyezmény rendelkezéseiből. A sokat hivatkozott, visszaküldés tilalmára vonatkozó szabály pl. azt tiltja, hogy »azon ország területének határára« nem lehet kiutasítani az adott személyt, ahol élete veszélyben lenne (tehát oda kiutasítható, ahol élete nincs veszélyben). A kényszerintézkedések tilalmáról szóló passzus pedig egyértelműen úgy fogalmaz, hogy a jogellenes határátlépők akkor nem sújthatóak büntetéssel, ha közvetlenül olyan területről érkeztek, ahol életük, biztonságuk veszélyben volt. Arról nem is beszélve, hogy a »biztonság« fogalmát az egyezmény eredeti értelmével ellentétesen (contra legem) olyannyira kitágították az elmúlt évtizedekben, hogy az mára már nem az élet szó szoros értelemben vett biztonságát, hanem széleskörű szociális biztonságot jelent (mely alapján persze meg tudják magyarázni, hogy Szerbia vagy Görögország miért nem biztonságos ország). Sőt, az egyezmény eredetileg menekültként elismert személyekről és nem menedékkérelmezőkről beszél.

Összességében tehát látható, hogy a magyar demokrácia és migrációs helyzet kapcsán az emberi jogi fundamentalisták – ahogy abortusz, eutanázia, vallásszabadság vagy genderek ügyében is – emberi vágyakból kreálnak emberi jogokat, azokat korlátozhatatlannak állítják be, majd számon kérik szuverén államokon. S közben azt szajkózzák, hogy a velük ellentétes álláspontot képviselők valójában a »post-truth« korszak képviselői – pedig nem. Pusztán vissza szeretnének térni az igazsághoz.”