A nemzet trükkje

„Orbán Viktor február tizedikén megtartotta szokásos bazári beszédét. Budai háziasszonyok, egykori MSZMP-tagok, katolikussá lett munkásőrök és a Kádár-rendszerben karriert befutó professzorok előtt megint megsimogatta a magyar nemzeti frusztrációt: az egész világnak mi mutatunk utat, az egész világ minket követ majd. Aha. Orbán természetesen az övéit jobban lenézi, mint bármely ellenzéki ellenfele: pontosan tudja ő, hogy nemcsak hollandok vagy németek, de még szírek és afgánok sem vágynának a szétrohadt kórházi kosztunkra és közéletünkre. De a magyar jobboldali közvélemény ezt akarja hallani. Orbán csupán kiszolgálja az igényeket. Kiáll, s elmondja, hogy vissza kell térni a nemzetállamisághoz. Be kell zárkózni, s gyűlölni kell mindent, ami más és színes. Orbánék persze nem Londonba járnának bulizni és Svájcba tanulni, ha elhinnék ezt az őrültséget. De a híveik komolyan gondolják: »extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita«. Ma ugyanis megint itt tartunk. Igazán megérte kétszázötven év felvilágosodása. (...)

Orbán útmutatásait ezért nem szabad teljesen lebecsülni. Noha a helyi orbánviktorok még Európa egyetlen országában se szereztek olyan többséget, mint a magyar eredeti – a korszellem kedvezhet még nekik. És sikerüket nem lehet csupán az orosz álhírekre fogni. Az orosz álhírek eltorzítják a valóságot, de az elégedetlenség tényleges. A liberális demokrácia bizonyul túlságosan erőtlennek és a baloldal hiteltelennek a jobboldali populistákkal szemben. Éppen ezért etetheti nemcsak Orbán Viktor, de a francia Marine Le Pen vagy az osztrák Heinz-Christian Strache is azzal a híveit, hogy mindenért »Brüsszel« a felelős. Olyan politikusok mutogatnak az Európai Unióra, akik hatalmon a saját népük ellen politizáltak. A nemzetállamokon belüli szociális vagy kulturális elbizonytalanodást ugyanis nem az Európai Unió okozta. Hiába szavaznak a britek az EU ellen, nem »Brüsszel«, hanem éppen a saját konzervatív nemzetállami kormányuk miatt nőtt a társadalmi egyenlőtlenség. Az FPÖ hatalmon pedig éppen olyan neoliberális gazdaságpolitikát folytatott, amit ma ellenzékből »Brüsszelnek« ró fel. De Orbán Viktornak sem Jean-Claude Juncker írta elő, hogy a magyar melóst olcsó, jogfosztott munkaerőként kínálja fel a nemzetállamok adó- és bérversenyében. A jobboldali populisták ugyan teli torokból szidják a globalizmust vagy a „neoliberalizmust”, de nem valamely nemzetállam, hanem éppen a brüsszeli Európai Bizottság vetett véget annak, hogy az Apple multinacionális cég az ír nemzetállam segítségével az összes többi európai nemzetállamban gyakorlatilag adózatlanul tevékenykedhessék.

A nacionalizmus ügyes trükk arra, hogy a valódi ellentéteket látszatkonfliktusokká, a racionális vitákat érzelmi dühkitörésekké lehessen átalakítani. Orbán a magyar nemzetállamot védi a színpadon, holott a magyaroknak többet használna egy európai politikai és szociális unió, mint a nemzetállami bezárkózás. A jobboldali populizmus addig sikeres, amíg a közbeszéd nem adókról, bérekről, oktatásról, közlekedésről meg egészségügyről, hanem a nemzet illúziójáról fog szólni.”