Nem volt hajlandó felvenni a szivárványos karszalagot a Premier League-játékos – botrány lett belőle
A focistát azonnal letámadta az LMBTQ-mozgalom.
A transzfeminizmus szerint mind a biológiai nem, mind a társadalmi nem csupán társadalmi konstrukciók, és a megkülönböztetésre szolgáló, a biológiai nemet és a társadalmi nemet elválasztó határvonal önkényesen, kényelmi szempontok alapján került meghúzásra.
Az egyik kurzus például a queer-elméletről szól. Ha valaki még nem kellően tájékozott LMBT-fronton, fellapozhatja a wikipédiát, amelyben azt találja, hogy a queer kifejezés »a szexuális kisebbség korrekt és diszkrét megfogalmazása«, azonban egyesek szerint »a queer megfeleltethető a magyar buzi fogalomnak«. Maga az elmélet pedig azzal foglalkozik, hogyan változtak a történelem során a homoszexuális kapcsolatok és a buzikhoz, pardon, queerekhez való viszonyulás. Megtudhatjuk azt is, hogy »a nemi identitás férfi és nő binaris felosztásának korlátait a genderqueer irányzat töri meg«, továbbá hogy erre épül rá szorosan a transzfeminizmus ideológiája.
Hogy a gendertudósok hasznosságáról minél pontosabb képet kapjunk, ne álljunk meg itt! A transzfeminizmus szerint mind a biológiai nem, mind a társadalmi nem csupán társadalmi konstrukciók, és a megkülönböztetésre szolgáló, a biológiai nemet és a társadalmi nemet elválasztó határvonal önkényesen, kényelmi szempontok alapján került meghúzásra. A transzfeministák úgy vélik, a feminizmus szem elől tévesztette azt, hogy »a biológiai adottságok nem kellene, hogy meghatározzák emberek sorsát«. Kiderül aztán, hogy a feministák és a transzfeministák között komoly ellentétek feszülnek, mivel a mainstream feminizmus elsődlegesen a fehér, heteroszexuális, középosztálybeli, ép testű nők érdekeit képviseli, s ezért »magán a mozgalmon belül termelődnek újra az elnyomás egyes megnyilvánulási formái«. Sőt, »a transzfeministák számos olyan, nem kellő alapossággal megvizsgált helyzetről számolnak be, amelyben egy adott nő hatalomgyakorlása magában hordozza annak a lehetőségét, hogy egy másik nő számára kárt okozzon«. Ó…
Eddig eljutva egy nyilvánvalóan beszűkült látókörű, konzervatív személy, aki esetleg még nem is feminista, máris hajlamos lenne levonni a következtetést, miszerint nincs égető szükség arra, hogy egy egész szakot finanszírozzon egy állami fenntartású egyetem ilyen kérdések boncolgatására. De ne ítéljünk elhamarkodottan, nézzük tovább.