Bölöni magyar életműve

„Felemelő, sporttörténelmi pillanatoknak lehettek részesei és szemtanúi azok, akik a helyszínen, az Operaházban vagy a televízióközvetítés révén átélték, amint Bölöni László átvehette a sportújságírók életműdíját az Év sportolója gálán Sulyok Tamás köztársasági elnöktől és volt csapattársától, a kétszeres BEK-győztes szerb-román Miodrag Belodedici-től.

Korábbi példaképét megtisztelendő, az otthon töltött ortodox újév után a szülőföldjéről, Temesvár mellől Budapestre érkező Belodedici-nek – bár az életét veszélyeztetve szöknie kellett hozzá Ceausescu rettegett diktatúrájából – megadatott, hogy szerb nemzetiségű román állampolgárként a bukaresti Steaua után a belgárdi Crvena zvezdával is BEK-et nyerjen. Az ugyancsak kisebbségi sorból az ünnepelt Steaua és a román labdarúgó-válogatott sztárjává váló Bölöni sohasem futballozhatott magyar színekben, edzőként pedig annyival magasabb szférákban mozgott az elmúlt harminc évben a magyar kluboknál és a válogatottnál, hogy érdemi ajánlatot képtelen volt tenni számára labdarúgásunk, annak döntéshozói – talán nem is akartak. Hiszen például egy előadásra csak lett volna módjuk felkérni, mondjuk, a hazai edzőképzés rendszerében, ám erre sem került sor soha. Annak dacára sem, hogy Bölöni – akár intellektusát, akár eredményeit tekintve – toronymagasan kiemelkedik a magyar edzői mezőnyből. Sőt már játékosként is kiemelkedett, hiszen Puskás Ferenc óta ő az egyetlen BEK-győztes futballistánk (a hivatalos Magyarország a maga idejében egyik sikert sem érezte a magáénak), Bozsik József után pedig ő lett a következő 100-szoros válogatott magyar labdarúgó. De szakvezetőként is a legnagyobb magyar edzői nemzedékek képviselői, Orth György, Weisz Árpád, Kalocsay Géza, Hidegkuti Nándor nyomdokaiba lépett azzal, hogy belga vagy portugál bajnokcsapatot kovácsolt, vagy azzal, hogy amiként Guttmann Béla elindította Eusébio, úgy ő Cristia­no Ronaldo profi pályafutását.”

Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert