A mi életünk

„Az ügynökkérdés erkölcsi kérdés, hiszen a bűnösök többségét nevén nevezni sem sikerült. Társadalmi, hiszen az »elmúlt negyven év« máig mérgezi a közösségeket, gyakran féligazságok feszítenek szét családokat, baráti társaságokat. És politikai kérdés is, hisz a »mindent tudunk magáról« s az »egyszer majd kérni fogunk magától valamit« posványos világában komoly kockázat, hogy a jobb- és baloldali prominensek között ma is sokaknak van titkolnivalójuk. (...)

Ebből pedig adódik is a jelen pillanat talán legérdekesebb kérdése e tárgyban. Ha valóban sikerül megmozgatni az ügyben a társadalom politikailag amúgy aktív részét, és az aláírásgyűjtő pontokhoz csábítani a feltárást régóta sürgető Jobbik és LMP támogatóit, valamint a Fidesz-szimpatizánsok közül is sokakat, akkor a kormánypártok lépéskényszerbe kerülnek. Addig is mondaniuk kell persze valamit. Márpedig a bűnösök megnevezése nem olyan ügy, mint az olimpia. Olimpiát a lelkünk mélyén nagyon sokan akarunk, talán azok közül is gombócot éreztek néhányan a torkukban, akik aláírták azokat a bizonyos íveket. A múlt lezárása viszont tényleg igazi nemzeti ügy lehetne, ami – ha a szakmaiság követelményeit betartják – tényleg csak a ma is köztünk élő bűnösöknek és az ő kegyeltjeiknek nem áll az érdekében. Tud vajon a Habony-művek olyan propagandaszöveget gyártani, aminek hatására az eddig a kommunisták megbüntetését követelő Fidesz-híveknek elmegy a kedvük a kérdés dűlőre vitelétől? Valamilyen választ biztos gyártanak majd, de a PÁRT vezérkarának igencsak főhet a feje, hogy az meddig és mire lesz elég.

A Momentum újabb kezdeményezését hallva sokan már valódi rendszerváltozást kezdtek emlegetni. Ettől még messze vagyunk, de a pillanatot most kellene megragadni, hogy később történelminek nevezhessük.”