„Most a Néppárt új többséget hozott létre a liberálisokkal, ezt a frakció egy része gyakorlati, a másik politikai összefogásnak is látja. Az ECR-rel való összefogás viszont értékalapú.
Változik az Európai Unió politikai erőtere, a nagykoalíció felbomlásával pedig egy utolsó esélyt kapnak a hagyományos nagypártok, hogy megmutassák, közülük is lehet választani, nem csak a velük szembenállók kínálnak valós alternatívát. Kérdéses még az Európai Tanács elnökének a személye, valamint az is, felvállalja-e az ellenzéki létet a szociáldemokrata pártcsalád. Nem egyértelmű felállás ez sem, hiszen az EP-ben nem szorultak perifériára, s bár elvesztették az elnökséget, az Európai Bizottságban továbbra is jelentős a szerepük.
A lényeg azonban nem a pozíciók elosztásával dől el, az Európai Unió problémái ennél mélyebbek. Az átrendeződés elkezdődött, szövetségek bomlanak fel és alakulnak újak, élesedik a vita a migrációs válsággal szembeni brüsszeli tehetetlenségről, valamint a szuverenitás és a föderalizmus szembenállásáról. Amelyik politikai erő még most sem veszi észre, hogy »új világrend« van kialakulóban, az lemarad, kimarad, eltűnik a süllyesztőben. A nemzetek Európáját nem azok fogják felépíteni, akik elvesztették a józan eszüket, nem azok, akik szerint az uniós politizálás a langyos jópofizás és a renitensek megbüntetésének váltakozását jelenti. Az Európai Unió vagy megváltozik, vagy nem lesz egyáltalán.”