Érkezés – Féleszű, félszívű katarzis

„Most, hogy ezt az igen érett üdvözlőkört letudtuk, lássuk, miért szól panaszom! A film három különböző témát tárgyal eltérő műfaji eszközkészlettel. Az összetevők azonban nem erősítik, hanem akadályozzák egymást, miközben hiányosságaikat a másikra mutogatva mentegetik, profi csapatmunka helyett egymásra támaszkodva bicegő, veszekedő féllábúak tragikomikus képét felidézve.

A film okos, komoly sci-fiként indul - ezt a képet sugallták az előzetesek és a történetről tudható pármondatos összefoglalók is -, egyértelműen ez a legélvezetesebb része. Sajnos azonban nincsen sem ideje, sem bátorsága a feladat nehézségeit alaposan körbejárni, a témához "szakmailag" közel menni - úgy tűnik, Hollywoodban ez még most, a főként csak külsőségeiben geek korszakban is ciki. Természetesen sosem a tankönyvi precízség a cél: nem nekem, a nézőnek kell értenem egy adott kutatási területhez vagy szakmához, ez a film dolga lenne, ha a realisztikus hangvételt választja. (Sosem voltam tűzszerész, a Hurt Lockert nézve mégis úgy éreztem, értek a bombák hatástalanításához. Nem a valósághűség számít - csak annak illúziója.)

Szörnyen zavaró például, hogy nem tudjuk meg, a nálunk fejlettebb idegen faj miért áll annyira passzívan az egyébként általuk kezdeményezett kapcsolatfelvételhez, és miért nem igyekeznek kilépni saját nyelvi komfortzónájukból, leginkább csak reagálva az emberi kommunikációs törekvésekre. (Talán tesztelnek bennünket? Erre nem kapunk utalást.) Nincsen kifejtve, hogy az eltérő kulturális, politikai, társadalmi és tudomány-történeti háttérrel rendelkező kutatócsapatok milyen módokon próbálkoznak, hogyan zajlik a kommunikációjuk - csupán elpukkantott petárda a remek mahjongos ötlet. Efféle információt csak akkor és annyit kapunk, ami egy másik történetszál előrerugdosásához elegendő (az idegenek üzenetének kínaiak általi téves értelmezése képében).”