Van végzet, és bevégzed

„Lehet, hogy néhányan Erdőbényéről jönnek, ami kissé más világ. Mármint azoknak, akik ráharaptak egy-egy uniós pályázatra – turizmustámogatás – vagy adakozott nekik a Darányi Ignác Terv. A falu főutcáján, az első házak egyikén még kint vannak a karácsonyi díszek, a ház falának oldalában Mr. Busta koncerthirdetése – akinek messze el kellene kerülnie e környéket, mert ha van, ahol nem segítenek az ő suttyó gettóyoutube-sorai, az ez a vidék. A házzal majdnem szemben visz az út a focipályához. A kistelepülések életében nem csak az oktatási-egészségügyi infrastruktúra léte a fontos, hanem, hogy legyen helyi focicsapat is. Hogy legyen kikhez és mihez tartozni, legyen a falu életében – a mise vagy az istentisztelet mellett – még egy kiszámítható, örök dolog. Kéthetente vasárnap, hazai pálya.

A falu közepén már látszik, hogy vannak nyertes uniós pályázatok uniós jólét-jóllét nélkül. A település ugyanis részese annak a borturizmusnak, amely a környéken az utóbbi években kibontakozott. Pince pince hátán, felújított falucentrum, kivakolt házak – minden, ami egy kicsit is köthető a turizmushoz, az pályázatképes. Mielőtt azt hihetnék, hogy a helyi bor a helyieknek fial, a falu közepén lévő fagyizóban helyre tesznek: »Áh, vagy három olyan  pince van, ami helyié, a többi pestieké. Akik persze a bornapokon megjelennek, kinyitnak ilyenkor, aztán vége, hazamennek.« Ebből részben világossá válik, hogy kiknek az uniója errefelé az EU. Kérdésre, hogy miért van zárva a kocsma, van válasz: »mert nincs rá kereslet«. Egy falu, ahol nincs kocsma, nem csak azt jelenti, hogy nincs lehetőség a közösségi ivászatra, a néha értelem nélküli süllyedésre, hanem hogy nincsen találkozási pont sem, egy közös (kommunikatív) térrel kevesebb.

A messzi városokban soha nem hallott nevű bolthálózat saját termékeket árusít. A banánhoz nem kérek zacskót, az eladó megörül: »Jaj, de jó! Én is olyan spórolós vagyok, a helyiek se kérnek, a turisták igen, látom Ön az.« Nem az, de nem is helyi, viszont ami igaz, az igaz.

A település egyik szélén zsidó temető. Hiányból, Holokauszt-emlékezetből, nemtörődömségből, közönyből, nyomokból, növényzet burjánzásából élő-haldokló emlékezet- és gyásztér. A település három sírkertjének fala 2010-ben 21 millióból került felújításra.

Azóta évi egy kaszálásra és bejárásra már nem maradt tartalék senki költségvetésében. Úgy néz ki a zsidó temető, mint amelyről már döntöttek: adjuk vissza a természetnek, teljesüljön a náci terv, avagy felejtsék el azokat, akiket a nácik el akartak felejtetni az egész világgal. A falu emlékparkjánál állva öreg néni kiabál egy házból, macskát kerget. Ne szokjon oda, megmozgatja a riasztót éjjel. A néni fél, tavaly szereltette be, a harmadik betörési kísérletnél elkapták a tettest. Nyolc évet kapott. Azt a nyolcat nem azért kapta.

Olaszliszka, Kossuth utca, Szögi Lajos fakuló fényképe az út mentén, kerítés nélküli, befejezetlen házak, az utcaszakasz közepén erősítőből szól a trash diszkózene. A településen semmi nyoma annak a feszültségnek, ami miatt a nevét ismerjük, vagy ami miatt a Katona József Színházban – ahova járni sokaknak már-már politikai cselekvés – megnézik többen a kiváló, e vidéket ismerő és abba bele is haló Borbély Szilárd munkáiból készült darabot. A romasor házai irgalmatlan szegénységet adnak vissza, a megszólítás mikéntjét se tudom.

Falu közepén bolt: »Politikai napilapok vannak? // Hogyan? Az újságok ott vannak.« Kettő politikai van, egy jobb- és egy baloldali. Nem a legolvasottabbak, hanem a kettő legolcsóbb. A jobboldali elfogyott, a baloldaliból még akad. A helyközi busz nyitott ajtóval jár, működik a borsodi légkondi. A bolt mellett közvetlenül egy tábla hirdeti, hogy a szomszéd házban kapható: virág, ajándék, zöldség-gyümölcs, ugyanott vegyeskereskedés és turkáló. Ilyen lenne az olaszliszkai pláza.

A falu egyik »betérőjében« szlovák jégkrém, vizes és 160 forint. Kifele jövet egy kissrác gázpalackot visz a vállán, rám mosolyog, respektálom az erőt, felnőtt kísérője narrál: »Emberkedik a gyerek.« Akin lehetetlen anyagból és/vagy nejlonból készült Galatasaray-mez. Ez leginkább annak jele, hogy van a közelben »angol használt ruhabolt«. Olaszliszkán nem láttam, Tolcsván a posta közelében igen. Utóbbi is kétarcú település. Míg az Ős Kaján étterem kóstoló menüje 5500 forinttal rugaszkodik neki a középosztálybeli, aligha helyi gasztrokádereknek, addig a falu további részein úgy állnak egyik lábukról a másikra a helyi lakosok a melegben, mint Toroczkay András versében, a célokat már csak rémálmaikban kitűzők: »mintha valaki itt hagyott volna minket fizetés nélküli számlával.«

Minden környékbéli település más és mégis ugyanolyan.”