Ronil Caine: Lilian

„Mert az, hogy új magyar scifiíró jelenik meg, ráadásul egyből a Galaktikánál, nagy szó, pláne, ha egyből négyszer annyian is vannak. Másrészt viszont a hajdani nagynevű lap és kiadójának a renoméja is megkopott, a legutóbbi MM-körüli botrány meg pont akkortájt került nyilvánosságra, amikor a Start könyvekről kellett volna, hogy szóljon minden.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy újból visszajöttek az angolszász álnevek, a Start, mint sorozat sehol sem látszik a kiadványon, és a négy új borító leginkább a magánkiadók hagyományait követi (magyarul rondák és összecsapottnak tűnnek), akkor két kérdés merül fel, egy harmadik helyett. Miért érte meg ez az egész a kiadónak, és hogy lehet így cserbenhagyni a friss szerzőket? (…)

Klónokról rengeteg történetet olvashattunk, könnyű elhinni, hogy tudjuk, mi lesz a végkifejlet. És Caine nem is akarja túlcsavarni a dolgot. Így észre sem vesszük, hogy nem egészen arrafelé tartunk, ahová hittük, és még erősebb néhány váratlan fordulat.

Tisztességesen összerakott könyvet kapunk hát, és egy elsőkönyves szerzőtől ez bőven elég. Egyetlen nagy negatívuma volt számomra a szövegnek, ami valószínűleg az olvasók többségének nem okoz gondot: a történet nagy része Japánban játszódik. A szerzői döntés szerint ez azzal jár, hogy a japán szavakat, neveket „angol átírás szerint” olvashatjuk, ehhez képest már a legelső oldalon három különféle átírás van, köztük egy cégvezetőjé, akit következetesen az utónevén szólítanak (és ő is így nevezte el magáról a cégét). És a továbbiakban is teljesen random váltakoznak a névsorrendek, nagybetűk, keverednek a kínai és japán nevek stb. Egy erélyesebb szerkesztéssel ezek a hibák kijavíthatóak lettek volna.”