Hillary Clinton: történelmi restauráció?

„Június 7-én, egy újabb győztes előválasztási fordulót követően Hillary Clinton megszerezte az elnökjelöltséghez szükséges számú delegátust, így ő az első amerikai nő, akinek ezt sikerült elérnie egy nagy amerikai párt képviselőjeként. A megkoronázásra azonban várnia kell július végéig, a Philadelphiában sorra kerülő elnökjelölő pártkonvencióig, amely után brutálisan kemény kampány vár rá a Republikánus Párt elnökjelöltjével, Donald Trumppal szemben. Milyen előnyökkel és hátrányokkal száll Clinton a ringbe?

Az amerikai politikai színskála bal oldalán Clinton előválasztási győzelmét legalább akkora történelmi fordulópontnak tekintik, mint amikor nyolc évvel ezelőtt Barack Obama lett az első fekete bőrű elnökjelölt. A másik oldal ugyanakkor kevésbé érzelgősen inkább clintoni dinasztikus restaurációról beszél, amely nem ígér többet Amerikának, mint újabb négy év Obamát. Attól is egy kicsit balra Bernie Sandersnak, Clinton előválasztási riválisának köszönhetően. Ahogy az lenni szokott, minden a demokrata pártelit elképzelései szerint alakult. Hillary Clinton volt az előre kiszemelt elnökjelölt, ezért a pártvezetés egyetlen nagyágyút sem engedett ellene indulni, még Joe Biden alelnököt sem, aki pedig komolyan fontolgatta a megméretést. Az elvárásoknak megfelelően a szuperdelegátusok – azok a pártfunkcionáriusok és választott tisztségviselők, akik saját belátásuk alapján dönthetnek, hogy melyik jelöltaspiránst támogatják – döntő többsége Clinton mellé állt. Ezért is meglepő, hogy Clintonnak a vártnál sokkal nehezebben sikerült a győzelmet kiharcolni a republikánusokénál összehasonlíthatatlanul könnyebb jelöltmezőnyben. Sanders, az egyetlen talpon maradt ellenfél és korábban országosan alig ismert szenátor a vártnál lényegesen keményebb kihívónak bizonyult. Mindenki azt várta, hogy a clintoni gőzhenger pár hónap alatt térdre kényszeríti majd az idős vermonti politikust. Az ellenkezője történt: eddig huszonhárom államot megnyerve Sanders az „elkötelezett delegátusok” (azaz a nem szuperdelegáltak) begyűjtésében végig Clinton sarkában tudott maradni.

Az előválasztási küzdelemben kettéhasadt demokraták pártegységének mielőbbi helyreállítása érdekében óriási politikai nyomás nehezedik Sandersre, hogy visszalépjen jóval a philadelphiai konvenció előtt. Obama elnök már hivatalosan is bejelentette, hogy Clinton elnökjelöltségét támogatja. A napokban maga Sanders is utalt a visszalépés lehetőségére, és hogy együtt dolgozik majd Clintonnal Donald Trump elnökségének megakadályozásáért. Ennek fejében azonban – tizenkétmillió elkötelezett támogatóval a tarsolyában – magas árat fog szabni: a konvenció elé terjesztendő hivatalos választási pártprogram markánsan balliberális irányba való eltolását. A mozgalma számára olyan fontos kérdéseknek a programba való beemeléséről van szó, mint a gyermekszegénység megszüntetése, az egyetemi oktatás mindenki számára való hozzáférhetősége, állami egészségbiztosítás, a lerobbanó infrastruktúra újjáépítése, a pénzügyi rendszer reformja, valamint a nagyvállalatok és gazdagok „tisztességes” (azaz a jelenleginél és a Clinton által tervezettnél jóval keményebb) megadóztatása. Nem zárható ki az sem, hogy Sanders igényt tart az alelnökjelöltségre is.

Még politikai ellenfelei is elismerik Hillary Clinton intellektusát, kitartását és szívósságát, valamint azt a hatalmas politikai tapasztalatot, amelyre az utóbbi 25 évben tett szert first ladyként, szenátorként és külügyminiszterként. Ezek olyan értékek, amelyek nagy súllyal esnek latba Trumppal szemben, aki egész életében nem töltött be semmilyen közhivatali funkciót. Clinton a politikai establishment egyik legismertebb reklámarca, akinek kiterjedt politikai és üzleti támogató hálózatai vannak az Obama-kormánytól a kongresszuson át a Wall Streetig. Ennél már csak a celebstátusa erősebb. Hosszú éveken keresztül – összes ismert karakterbéli fogyatékossága ellenére – a közvélemény-kutatásokban sorozatban ő bizonyult Amerika „legcsodálatraméltóbb asszonyának.” A feltűnő Sanders-siker viszont rávilágított Clinton komoly sebezhetőségére a New York-i milliárdossal szemben a most már közvetlenül élesbe forduló elnökválasztási harcban. Melyek ezek a gyenge pontok?

A jobboldalon, különösen annak szélső fertályain rendkívül heves politikai és személyes gyűlölet van Clintonékkal szemben. Bill Clintonnak a választási kampányba való aktív bevonásával Hillary kénytelen magával cipelni nemcsak a saját terhelt múltját, hanem a férjéét is, akinek ráadásul komoly politikai feladatokat helyezett kilátásba a Fehér Házban. Egyes vélemények szerint a modern amerikai szélsőjobb nem kis mértékben a Clintonékat árnyékként kísérő politikai viharokra és nyilvános botrányokra (Whitewater, Monica Lewinsky, Bengázi, magánszerverügy és a folyamatban lévő FBI-vizsgálat, Clinton Alapítvány, Wall Street-i pénzes kapcsolatok a csillagászati előadói díjakkal stb.) válaszolva éledt föl és erősödött meg. Nem véletlenül panaszkodott Hillary az ellenük irányuló „hatalmas jobboldali konspiráció” miatt. A kemény Clinton-ellenesség az amerikai konzervatív mag egyik legfontosabb összetartó ereje.

Bill Clintonnal, Obamával, Trumppal és Sandersszel szemben Hillary Clintont nem tartják sziporkázó, lelkesítő szónoknak, celebstátusa ellenére hiányzik belőle a varázslatos karizma, amely a biztos győzelemhez segíthetné. Ezért van az, hogy a hatalmas tömeggyűlések helyett a kisebb összejöveteleken érzi magát biztonságban. E körülmény hátrány lesz számára Trumppal szemben, aki született tömegpolitikus, hordószónok, nagymestere a médiának és a látványos televíziós vitáknak.

Az összes választó körében megdöbbentően magas Clinton elutasítottsága, nem sokkal marad el Trumpétól, aki pedig szinte minden választói csoportot megsértett már. Nem annyira a politikai programja, mint inkább etikai okok – szavahihetőségi és megbízhatósági deficit – húzódnak a jelenség mögött. Még a demokrata szavazók többsége is kételkedik Clinton szavahihetőségében. Erre a hiányosságára utal Trump, amikor »csalárd Hillarynak« nevezi. Trump a rá jellemző brutalitással és kitartással fog erős fogást találni Clinton eme közismerten sebezhető pontján.

Bár az összes elnökjelölt közül Clintonnak van a legrészletesebben kidolgozott választási platformja, sokan kifogásolják, hogy nincs olyan mozgósító központi üzenete, mint amilyen korábban Bill Clinton és Obama kampányainak volt. Választási programja lényegében az obamai nyolc év pragmatikus, centrista meghosszabbításának tekinthető. A széles tömegeket nem lelkesítik föl laposnak hangzó programjai, mint a jól fizető állások teremtése, az iskolák renoválása, a hidak és az utak javítása, az egyetemi diákok adósságainak csökkentése és az egészségbiztosításhoz (Obamacare) való hozzáférhetőség kiterjesztése. A Wall Streethez fűződő szoros kapcsolatai miatt senki nem várja tőle a visszaélésektől hemzsegő pénzügyi rendszer – azon belül is a megabankok – nagy reformját, szemben Sandersszel, aki az óriás bankokat kisebbekre osztaná föl. A kiugróan magas jövedelmek megadóztatására vonatkozó javaslatai túl szerények ahhoz, hogy megakadályozzák a politikailag már nehezen elviselhető jövedelemolló továbbnyílását. Nem véletlenül ostorozza őt emiatt olyan hevesen Sanders, aki szerint Clinton a status quo, a Wall Street, a belterjes washingtoni establishment és a kiugróan gazdag 0,1 százalék jelöltje, aki ezért alkalmatlan az ország előtt álló nagy kihívások megválaszolására. Nem kis részben ez a Clintonra rásült bélyeg magyarázza a vermonti szenátor tizenkétmilliós támogatottságát a demokrata párti előválasztásokon.

Csupán a status quóra építve valóban nehéz dolga lesz Clintonnak Trump ellen. Az amerikaiak ugyanis egyáltalán nem elégedettek a kialakult helyzettel, amelyet az olyan vasvillás lázadók, mint Sanders és Trump előválasztási sikere is jól tükröz. A lakosság kétharmada érzi úgy, hogy az ország rossz úton halad. Obama 2008-as és 2012-es nagy ígéreteiből kevés valósult meg teljesen. Bár az Obamacare sokak számára valóban hozzáférhetővé tette az egészségbiztosítást, az egészségvédelem költségei nem csökkentek, hanem sokak számára továbbra is megfizethetetlenül magasak. Annak ellenére, hogy a fejlett országok közül Amerika költi toronymagasan a legtöbbet (a GDP 17 százalékát) egészségvédelemre, tavaly a halálozási arányszám hosszú évtizedek óta először emelkedett. Bár a munkanélküliség jelentősen visszaesett, a bérek és családi jövedelmek alig emelkedtek. A Wall Street túlkapásait csak részben sikerült törvényileg megnyirbálni. Közben a jövedelmi egyenlőtlenségek tovább mélyültek, és a faji feszültségek éleződtek. Az USA vezető szerepe a világban gyöngült.

Clinton választási koalíciója a fekete bőrű és spanyol ajkú kisebbségből, nőkből és az idősebb emberekből tevődik össze. Ez a bázis elég volt arra, hogy győzzön az előválasztásokon, bár a vártnál sokkal nehezebben és fáradságosabban. E koalíciót azonban Clintonnak ki kell szélesítenie két irányból is ahhoz, hogy novemberben győzhessen Trump ellen, akinek az előválasztásokon sikerült egy meglehetősen széles bázisú szavazótábort összekovácsolnia. Clintonnak hajszálfinom politikai egyensúlyozásra lesz szüksége ahhoz, hogy – a független szavazók mellett – megnyerjen magának két másik fontos szavazói réteget is: Sanders jelenlegi híveit (köztük a nagyon lelkes fiatal korosztályt) és azokat a mérsékelt republikánusokat, akik szélsőséges álláspontjai miatt nem tudják magukat rávenni Trump támogatására. A Sanders-hívők megkaparintásáért azonban Clintonnak csak annyira szabad balra fordulnia, hogy azzal ne riassza el magától a mérsékelt republikánusokat. Sandersszel a nyakában ez a kötéltánc nem lesz könnyű feladat.”