Magyarország és az első világháború – A halál árnyékában élők

2016. március 11. 16:30

A halál árnyékában élő katonák között gyakran hódított a carpe diem, azaz az élj a mának életérzése. Egy-egy ütközet előtt soha nem lehetett tudni, ki marad majd életben, igyekeztek hát ezen a bizonytalan érzésen különféle örömökkel úrrá lenni.

2016. március 11. 16:30
Bödők Gergely
Bocskai Rádió

„A halál árnyékában élő katonák között gyakran hódított a carpe diem, azaz az élj a mának életérzése. Egy-egy ütközet előtt soha nem lehetett tudni, ki marad majd életben, és kik hunynak el, igyekeztek hát ezen a bizonytalan érzésen különféle örömökkel úrrá lenni. A szórakozás és egymás »ugratása« mellett ezek közé tartoztak a nők is. Amíg a keleti front lakosságának galíciai és orosz asszonyait és leányait többnyire tisztátalannak tartották, a déli – azaz olasz front – fiatal menyecskéi igencsak kapósak voltak a magyar bakák között. A hadsereg – elsősorban a katonák között terjedő különféle nemi betegségek visszaszorítása céljából – igyekezett inkább szervezett körülmények között, prostituáltak alkalmazásával segíteni a férfiak testi igényein. Ahogy az ellátásban is, itt is voltak különbségek a tiszteket szórakoztató I. és a közkatonák örömére szolgáló II. kategóriás prostituáltak között.

Néhány hét közvetlen frontszolgálatot követően, lehetőség volt a felváltott katonáknak kis időre a családjukhoz hazamenni. Nagy volt az öröm, amikor a rég látott gyermek, vagy apa hazatért. Aki tudott ilyenkor megjavított ezt azt a házon, és a ház körül, és megbeszélték a következő hetek, hónapok szükséges tennivalóit. Azok a fotók, amikor az egyenruhás családfő feleségével és gyermekeivel pózol – ha nem az induláskor – akkor többnyire ezekben a szabadságos hetekben készültek. Sokaknak – fájdalom – ezek a fotográfiák jelentették az utolsó emléküket szerettükről.

A katonák ez alatt a négy év alatt óriási változásokon mentek át. Az olasz fronton harcoló alföldi bakákat a magas hegyek látványa és a Pó völgyében kanyargó folyók szépsége töltött el ámulattal vegyes félelemmel, a galíciai frontra kerültek életét pedig a sűrű erdőségek és a mocsaras vidékek keserítették. Mondani sem kell, mennyire kinyílhatott a világ annak az egyszerű katonának, aki korábban még a faluhatárán túlra se nagyon merészkedett, most viszont – jelképesen – hetedhétországon túlra is eljutott. 1915 márciusában, a fogságba esett Dombi Kis Imre, 34 éves hódmezővásárhelyi gazda, Lemberg–Kijev–Taskent–Ashabad–Teherán–Isztambul érintésével, több mint 12 ezer kilométer megtétele után ért csak haza Hódmezővásárhelyre.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2016. június 18. 06:39
Ebben ne legyél biztos. Van egy öreg Singerük, ükanyám hagyatéka, nem voltak gazdagok, kisparasztok voltak.
Rike
2016. június 18. 06:38
Kétségtelen, hogy a háborúk felpörgetik a technikai fejlődést. A hadi és űrtechnika bizonyos elemei a civil életben is hasznosulnak hasznosíthatók. Ez viszont nem vigasztalja az elesetteket és azok hozzátartozóit, ahogy a vesztes hatalmakat, államokat sem. II. Vh: Hatalmas fejlődés, rettenetes emberáldozat. Megérte?
Harangláb
2016. június 18. 06:38
Én ezt másként látom. A paraszt szerszámai többségét maga készítette, zömében fából, persze nagy ügyességgel. A legbonyolultabb eszköz, amivel nap, mint nap találkozhatott, az a szekere volt. Egy a minden katona kezében lévő Mannlicher, amit naponta szét kellett szednie, tisztítania, ehhez képest elképesztő technikai ugrás volt. ...és akkor még nem is beszéltem az egyéb haditechnikai eszközökkel, motorizációval, amivel találkozhatott az az ember, aki leélte úgy élete nagy részét, hogy három falunál messzebb számára nem létezett a világ...
bunko_jobbos
2016. március 14. 10:12
"Néhány hét közvetlen frontszolgálatot követően, lehetőség volt a felváltott katonáknak kis időre a családjukhoz hazamenni. " Hát én ezt nem így tudom. Kimutatta a könyvében Für Lajos, hogy az ország népességcsökkenésében nagyobb szerepet játszott az, hogy nem születtek gyerekek, mint az, hogy meghaltak a fronton a katonák. Ez akkoriban annyira köztudomású volt (pontosabban a háború után az összegzéskor), hogy a II. vh-ban sűrűbben hazaengedték a katonákat. Nem is csökkent a születésszám. Ezt a mondatot jó lenne újból átgondolni. "mennyire kinyílhatott a világ annak az egyszerű katonának, aki korábban még a faluhatárán túlra se nagyon merészkedett, most viszont – jelképesen – hetedhétországon túlra is eljutott." Gondolom kurvára örült neki, hogy az ótvar búzaföld helyett csodálatos, szép hullákat láthat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!