Didergős tavasz

„Minden forradalom tiszta, ha győzni tud, ha viszont elbukik, akkor a csőcselék tombolása volt. Néha azt sem tudjuk, mi történik körülöttünk, majd az idő és a történelem eldönti. Öt éve milliók vettek részt az arab világ lángba borításában, hogy megtisztítsák a korrupt rendszereket, leszámoljanak a régi beidegződésekkel, menjenek el a régi vezetők, legyen remény, gazdagság, igazságosság. (...)

Öt éve őszintén hitte az arab világ, hogy meg lehet változtatni a történelmet, eltörlik a múltat, s a rabszolgahad képes a sarkából kidönteni a világot, senkikből mindenné válni. A forradalmat azonban el lehet lopni, sőt törvényszerű, hogy ellopják. Ez a forradalom természete. Tömegek hisznek benne, de kevesen tudják, hogy melyik úton kell elindulni. Aki tudja, az automatikusan a saját pecsenyéjét fogja sütögetni a forradalom lángján, s ez a pecsenye nem fog mindenkinek ízleni.

A lehetőséget mindenki meg akarja ragadni, de legtöbbször a káosz felé vezetik a népet. Senki sem érti, hogy miért nem sikerült, pedig mindenki jót akar. Csakhogy az ország vezetéséhez nem elég a jóakarat és a változtatás vágya. Magától nem fog kialakulni a rend. Azt meg kell teremteni, fel kell építeni. A befolyásos, de szürke háttérembereket is ki kell fizetni, hogy álljanak a forradalom mellé, távlatokban kell gondolkodni; ezer és egy feltétele van annak, hogy sikerüljön a nagy kísérlet.

Az arab tavasz a teljesen őszinte jóakarat ellenére bukásra volt ítélve, sok ember halt meg a semmiért, sőt azért, hogy az emberek a bőrükön érezzék meg a háborút. Ezek az emberek most, öt évvel az első lángocska fellobbanása után elgondolkodnak azon, milyen felelősség terheli őket. Vajon elrontottam? Igen, én is egy kicsit. Sajnálom én is egy kicsit.”