Normalizálódott hát a helyzet, sokan Oscar-díjat is kaptak már, de egyeseknek a normál már nem elég, annál több kell. A ló túloldalára való átzuhanás az idei Oscar-jelölések kapcsán fogalmazódott meg.
„A 69 éves brit Charlotte Rampling – akit idén a legjobb színésznő díjára jelöltek – az első hírek szerint egy múlt pénteki francia rádióinterjúban azt mondta az egész ügyről, hogy a fehérekkel szemben rasszista eljárás. Azt a teljesen legitim érvet hozta fel, hogy talán a színes színészek egyszerűen nem játszottak elég jól ahhoz, hogy jelöljék őket a rangos elismerésre. Más kérdés, hogy Rampling nyilatkozata visszavonására kényszerült: múlt vasárnap már azt mesélte egy amerikai tévéműsorban, hogy félreérthetően fogalmazott. Egy ideális világban mindenkit a teljesítménye alapján ítélnének meg – fejtette ki módosított álláspontját, hozzátéve, hogy az etnikai sokszínűség fontos kérdés a filmiparban. Rampling honfitársa, a 82 éves, kétszeres Oscar-díjas Michael Caine is a teljesítménnyel érvelt,szerinte csak amiatt nem szavazhatnak valakire, mert színes bőrű.
A legjobb forgatókönyv díjára jelölt Straight Outta Compton producere, az afroamerikai Ice Cube úgy véli, az Oscar-jelölések miatt kiakadni olyan, »mint amiatt sírni, hogy nincs elég hab a tortádon«. A múlt pénteki Graham Norton Show-ban hozzátette: nem a filmiparnak, hanem a közönségnek csinálják a filmeket. Valóban, az amerikai filmakadémia díja szép elismerés, amelynek komoly reklámértéke van, és ezáltal jól megdobhatja a bevételeket. De mégiscsak az a fontos, hogy az emberek szeressék az alkotást. Éppen ezért az adott szervezetnek nem feladata és nem lehet célja sem, hogy afféle kvótarendszer szerint díjazza a különböző etnikai, vallási vagy éppen nemi kisebbségeket. Egyébként is, a mostani hisztivel a felháborodók elkülönítik az afroamerikaiakat a többségtől, tovább erősítve a megosztottságot.”
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
A legendás spanyol rendező új munkájában, A szomszéd szobában az elmúlással való szembenézésről beszél intim, személyes hangvételben. Ám hiába a két zseniális színésznő, Tilda Swinton és Julianne Moore, a katarzis elmarad. A november 28-tól a mozikban látható film lábjegyzet maradt Almodóvár elképesztő karrierjében.
Travis Timmerman arról is mesélt, milyen volt hónapokig az Aszad-rezsim börtönében ülni.
A volt amerikai házelnök, Nancy Pelosi egy hivatalos luxemburgi út során szenvedett balesetet, de állapota stabil, és a kórházból is folytatja munkáját.
