„A liberálisok kedvenc érve a legalizálás mellett, hogy minden civilizáció kulturális vagy vallási hagyományaiba be vannak ágyazódva a kémiai tudatmódosítók, illetve a drog hagyományosan része a kultúrának. Hogy milyen vallási beágyazódásokra gondolhatnak, lövésem sincs, de ha például a misebort veszik egy kalap alá az LSD-vel, rossz úton járnak. És sántít a művészvilágra való örökös hivatkozás is, hogy lám »a jelentős alkotók is éltek tudatmódosító szerekkel, és remekművek születtek.« Odáig azért ne jussunk el, hogy Márai Füveskönyve a marihuánáról szól! És hagyjuk a beatnemzedéket is, hiszen az ő életük épp arról szólt, hogyan ne érjék meg a nyugdíjas éveket. (Egyáltalán nem rajtuk múlott, hogy némelyiküknek nem sikerült fiatalon meghalnia.) Sokat emlegetik példaként a liberálisok egyik kedvenc magyar íróját, Csáth Gézát. Szász János több filmet is rendezett a műveiből. A morfinista íróról, aki élete végén lelőtte feleségét, majd sikertelen öngyilkossági kísérletek után túladagolásban halt meg, kevesen tudják, hogy remekműveit drogfüggősége előtt alkotta. Kosztolányi írta Csáth utolsó éveiről a Nyugatban: »Nyilvánvaló, hogy ekkor már ketten gondolkoztak és cselekedtek: ő és a morfium, mely beivakodott a vérébe és átalakította egykori egyéniségét.«
A legalizálók másik jelentős ütőkártyája az alkoholfogyasztásra, a nikotinfüggésre, illetve az egyéb legális tudatmódosítókra való hivatkozás. Ha például inni legális, szívni, miért nem? – teszik fel a kérdést, és hosszas tanulmányokban bizonygatják, milyen károkat okoz az alkoholizmus. És ebben nincs is vita. Nem hiszem, hogy a konzervatív oldalon bárki is védelmébe venne bármilyen szenvedélybetegséget, rossz társadalmi szokást. De az alkoholizmus nem szűnik meg azzal, ha rászabadítjuk az emberiségre a drogokat. Sokak szerint nem is szerencsés az ivászatot a füvezéssel összehasonlítani. Míg az alkoholfogyasztás nagyrészt kontrollálható, a drog hatása még kis mennyiségben is kiszámíthatatlan, hamarabb okoz addikciót, és komoly pszichés zavarokat kelt. A legtöbb szerhasználó félelemről, paranoiáról számol be. (...)