„Milyen az élet a háború óta Szíriában? Hogy élnek az emberek?
Minden ugyanúgy megy tovább, ahogy előtte. A barátaim, a testvérem egyetemre járnak, a szüleink dolgoznak. Természetesen sokkal nehezebb lett és vége szakadt annak a fejlődésnek, amely a korábbi években elindult, és ahogy már mondtam, az embargó is sújt minket, nehezebb hozzájutni a dolgokhoz. De törődnek velünk, nem hagynak magunkra. Érdekes, hogy a háború és az Iszlám Állam ellenére nagyobb biztonságban éreztem magam Szíriában, mint most Európában. Nagyon nehéz volt elhagynom az otthonomat és a szeretteimet. Nehéz belegondolni, hogy nem tudom, mi történik velük és ők sem tudják, hogy velem mi lesz. De a kérdésre válaszolva: Szíria most is élhető ország, ezért is mondtam a beszédemben, hogy nem tekintem igazi szíreknek azokat, akik elhagyják az országunkat. Sok parti városban, mint Latakiában, ahonnan én is származom nyugodt az élet. Éppen ezért többen is áttelepültek a tengerpart mellé. Házat építenek, dolgoznak, tanulnak. Sehol sem könnyű, de Szíria nem egy szálloda, amit csak úgy magunk mögött hagyhatunk. Ez a hazánk, járjanak jó, vagy rossz napok. Ám ez a küzdés időszaka, nem a menekülésé. Ha most elmegyünk, ha elvisszük a családunkat magunkkal, ha hátrahagyjuk az országunkat az Iszlám Államnak, ha lemondunk arról, hogy kik is vagyunk, akkor mindent elveszítünk.
Sokan Bassár el-Aszad távozásában látják a megoldást, ők azt mondják, egy másik vezetéssel véget lehetne vetni a háborúnak.
Tíz éve Szíria jelentős fejlődésnek indult. Sok belső gonddal küzdöttünk, mint például a korrupció, de volt ingyenes oktatásunk, ingyenes egészségügyi ellátást biztosítattunk. A térség talán legszekulárisabb állama voltunk, az országban vallásszabadság volt, a térségben kiemelkedtünk etnikai sokszínűségünkkel. Civilizált, szép ország voltunk természeti kincsekkel, biztonságban éltünk. Azt hajtogatják, Bassárnak mennie kell, de ki foglalkozik azokkal az eredményekkel, amelyeket a háború előtt elértünk? Akkor hogy hogy nem látták a diktatúrát, amikor eredményesek, kereskedelmileg számottevőek voltunk és fejlődtünk? Azt mondják, hogy véget vetnek az Iszlám Állam rémuralmának, de amennyire én látom, valójában nem fékezik meg az expanziót, nem állítják le a támogatást, nem vetnek véget a beáramló harcosoknak. A politikusok mérsékelt csoportokat emlegetnek, pedig mérsékelt dologról az ISIS kapcsán nem beszélhetünk. A török kormány a nyitott határok politikáját szorgalmazza, hogy így kedvezzen az Európai Unió migránspolitikájának. A hatóságok hagyják, hogy a csónakok kihajózzanak, és Európa felé vegyék az irányt, mert Törökország azt reméli, így majd könnyebben felveszik a tagországok sorában. Eközben naponta érkeznek Szírián keresztül újabb és újabb zsoldosok, hogy az Iszlám Állam katonái legyenek és építsék a kalifátust. Pedig a határok védelme Szíria védelmét is jelenthetné. Ez a migránspolitika a terroristák malmára hajtja a vizet, pont az történik, amit az ISIS akar.
Mit vársz a jövőtől?
Még ha holnap véget is érne a háború, akkor is évek munkája mindazt a kárt visszafordítani, ami az országot érte. Éppen ezért ha most mindenki elmegy, aki fiatal, egészséges és erős, akkor mégis ki fogja újra felépíteni az országot? Szeretném látni, hogy újra felépül az hazám, ehhez pedig két dologra van szükség: hitre és kitartásra. Egyedül nem tudom megvédeni a hazámat azoktól a terroristáktól, akik leigázzák. Ez közös feladatunk, minden szír feladata és a legfontosabb dolog. Nekem nincs fegyverem, ezért a szavaimmal teszek a változásért.”