„Egyenrangú viszonyra törekszik a fiatalabb kollégáival is munka közben?
Persze. Nyilván a munkamegosztás során elkerülhetetlen, hogy akadjanak hierarchikus helyzetek. Ám minden esetben érvényesnek tartom: az alárendeltség hibákat indikál, félelmet kelt és megfelelni akarást eredményez. Így gondolja Margó is a darabban, Évát barátként emeli maga mellé, hogy támaszává váljon. Más kérdés, hogy a lány nem elégszik meg ezzel a szereppel.
Színésznővé válik Margó nyomdokain. Mit gondol a való életből, a tapasztalatai alapján: mennyit tudnak tanulni egymástól a színésznők?
Biztosan magam is ellestem technikákat, fortélyokat a pályám során másoktól. Ha megtetszik valami, akár észrevétlenül átveszem. Tudatosan arra szoktam odafigyelni, hogy ami másoknak nem tetszik bennem, azon próbáljak változtatni.
A saját lánya ugyancsak az előadó-művészként, énekesnőként bontogatja a szárnyait. Neki mennyit tud segíteni?
Szinte semennyit, néhány praktikát mondtam neki mindössze azok közül, amelyeket megtanultam az évek során. Ám egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy igazam van ezekben, rá is bízom, használja-e őket vagy sem. Mindenkinek saját magának kell megtanulnia önmagát. Véleményem szerint ez az egyik fő feladatunk az életben. Nem tudom megmondani, másnak mit és hogyan kell tennie. Ha tudnám, lenne egy ház, aminek a falára ki lenne írva: »Jutka iskolája«. Nincs ilyen. Csak azt tudom, személy szerint nekem mi jó. A saját örömömre színészkedem, azzal foglalkozom, ami boldogságot okoz. Eközben, bevallom, nem gondolok a közre, sőt, végtelenül hálás vagyok, hogy nem zavarok másokat, sőt, talán szeretnek is nézni.”