„Tűnődve válaszolta ezt egy kedves ismerős teológus-pszichiáternő, mikor megkérdeztem, szerinte miben különbözik a férfiakétól, és milyen a nők lelkisége, Isten-keresése. A problémák, megakadások, élmények hasonlóak, ugyanazok, mindegy, hogy valaki férfi-e vagy nő. Ember van.
Ez egy első válasz volt, amolyan csípőből adott. Máig figyelmeztet arra, hogy mindig az EGÉSZ-et nézzem, az embert. Akit - mint a Biblia írja - kétneműnek alkotott Isten. Férfinak és nőnek. És így, ketten Isten képmásai. Vagyis, emberrel nem lehet találkozni, hanem csak férfival és nővel - az ember már absztrakció.
És ebben már benne van az a meggyőződésem, hogy ez a kétféleség, a férfié és nőé - más-más hangsúlyokkal, adottságokkal, látásmóddal, gondolkodásmóddal - Isten képmása. Isten önmagából mást nyilatkoztatott ki a férfiban és mást a nőben, s ha Őt keressük, vagy magunkat akarjuk megérteni, akkor saját, külön utat járunk.
Sőt. Ha ezen tűnődünk, s elhisszük, hogy Isten önmagát nyilatkoztatta ki az ember teremtésével, akkor ahhoz, hogy Őt, Istent megértsük, megismerjük, nem adatott más utunk, mint saját, nemileg meghatározott énünket egyre jobban megérteni és megismerni, úgy, ahogy az van. Hiszen Hozzá kerülünk ezzel közelebb. (...)
Női spiritualitás? Te, szerintem olyan van!!!!!!”