„A külhoni kolóniákban – így Brüsszelben is - dolgozók tudják a legjobban, hogy a külszolgálaton dolgozók gyerekei az adott országban fejezik be, vagy folytatják a tanulmányaikat, és nagyon kevesen térnek haza ezek után.
Miért volna ez másképp azokkal a fiatalokkal, akik saját »jogon« keresték külföldön a megélhetésüket? Ha munkát találtak, a gyerekeiket ott fogják óvodába, iskolába, egyetemre járatni, ott adnak szakmát a kezükbe. »Öt-hat éve úgy tűnik, hogy a magyar közbeszédnek állandó, és nemzethalált előrevetítő témája: elmenni külföldre, abban benne van az, hogy megszakítani a kapcsolatokat az anyaországgal, hogy az ember elveszíti a magyarságát« – fejtegette az ifjúságpolitikáért felelős magyar EU-biztos. És elmondta, hogy ő másképpen gondolkodik e kérdésben. Meglehet.
A biztosi fotelból talán kedvezőbbnek látszik a helyzet, ám a valóság mellbevágó. Akik elmennek, már egy év múlva keresik a magyar szavakat, a gyerekeik megpróbálnak asszimilálódni a környezetükhöz, a baráti kapcsolatok megkopnak, a látogatások egyre ritkulnak. Navracsics lehet, hogy magyar marad Brüsszelben. És a lányai is?”