„A zsidó csoportokat – ahogyan Magyarország más csoportjait is – meghatározta a korszak nagy társadalmi traumája. Nem volt olyan politikai erő az országban, mely ne helyezett volna hangsúlyt a területi revízió kérdésére. A politikai eliten túl az egész magyar társadalom hangulatára hatott a békeszerződéssel kapcsolatos kollektív, nemzeti veszteség érzése. (...)
A zsidóság különböző intézményes Trianon-olvasatokat hozott létre. Ezeket a felekezeti, az irányzatok szerinti (át)értelmezések, illetve az általános közbeszéd alakította. Ilyen értelemben beszélhetünk többféle »zsidó Trianonról«. A neológ izraelita zsidó elit például az 1920-ra kialakult új helyzetet a háború következményének tekintette és ideiglenesnek gondolta. Abban reménykedtek, ha a rendkívüli idők elmúlnak, akkor visszaállnak a háború előtti állapotok. Sándor Pál (1860-1936) pesti neológ politikus erről például így írt az Egyenlőségben: »Őszintén bevallom, hogy a hazánkban most uralmon lévő kurzust efemer jelenségnek tartom, a háború egyik utórezgésének. Rendkívüli események idézték elő, hogy Magyarországon ez a helyzet előállhatott.« (Egyenlőség 1920. dec. 4., 2-3. Sándor Pál: A numerus clausus után)
Számos cikk jelent meg a lapban a határokon túli magyar zsidóról, akit az új hatalom a magyarság melletti kiállásáért büntet. »Vérzik a szívünk, ha azokra a mártír zsidó testvéreinkre gondolunk, akik a megszállott területeken, ezer sanyargatás és önfeláldozás árán, hűséges szívvel vallják magukat magyarnak. A vértanúságukra eddig is fájó szívvel néztünk át, de tele voltunk hittel, hogy eljön azaz idő, mikor a magyarsággal együtt szeretettel és hálával fogjuk őket a szívünkhöz szorítani.« (Egyenlőség 1920. okt. 9., 1-2. Spira Teréz kassai börtönben)”