„A történészpáros írásaiból kiviláglik: mi valahogy mindenért felelősek voltunk – mások bűneiért főként. Úton-útfélen szembenézést, önvizsgálatot követelnek tőlünk – függetlenül a konkrét tényektől, fejünk fölött zajló eseményektől. S hogy miként védekezhetünk a sztereotípiák ellen? Fanyar iróniával azt mondhatjuk: ha örvendetesen fejlődik, világtalálkozókat tart a Magyarország Barátai Alapítvány, rosszakaróink igazán megalakíthatnák már a Magyarország Ellenségei Alapítványt. Pusztán abból a célból, hogy jobban felvehessük a kesztyűt és a küzdelmet az ellenünk notóriusan fenekedőkkel, és ne kelljen fantomokkal, sunyi sejtetésekkel, rágalmakkal harcolnunk. Milyen jó lenne, ha végre vállalná mindenki alakoskodás nélkül, nyíltan, hogy keresztbe akar tenni nekünk! Erről a negatív színlapról, dicstelen szereplőgárdáról nyújt leltárt az Egy nemzet kétségek között. Meg arról, hogy folyamatosan ki voltunk szolgáltatva más, nagyhatalmi szándékoknak. Azzal vívtuk ki a felelőtlenség kiváltságát maguknak fenntartó államgólemek haragját, hogy ha lehetőségünk nyílik, mindmáig megpróbálunk építkezni a romokon, a mások által keltett káosz közepette is. A bűnös nép mítosz felmelegítése ezt a természetes aktivitást, immunreakciót volna hivatott letörni. A kulcsszó nagy valószínűséggel a jó szándék lehet.
A recept nem túl bonyolult: a pozitív szándékokat, jóakaratokat kell összegyűjtenünk, amelyek a demokrácia és a szabadság pártján állnak a nagyképű parancsuralmi diktátumok helyett.”