Törzsi vetélkedés, hatalmi harc vagy vallásháború?

„A húszi lázadás egyszerre értelmezhető szektariánus konfliktusként, egy, a közügyek igazságosabb intézéséért folyó társadalmi mozgalomként, valamint a különböző törzsek közötti hatalmi harcként. A 2011-ben elkezdődött »arab tavasz« eseményeiben a húszi mozgalom csak korlátozottan vett részt, hiszen a tüntetők, ahogy azt korábban említésre került, a társadalom sokkal szélesebb csoportjaiból kerültek ki, akik különböző okokból és eltérő célokért tüntettek. Ugyanakkor a Száleh-ellenes tüntetéseket támogatták, ezért az Al-Jazeera szerint az elnököt cserbenhagyó hadsereg gyakorlatilag átengedte az északi területek irányítását a húsziknak. 2011-et követően a mozgalom konszolidálta és kibővítette a befolyását. Májustól a húszi vezetők is részt vettek a kormányzat által meghirdetett »nemzeti párbeszéd« folyamatában, ugyanakkor egyre határozottabban léptek fel a zaiditákkal ellenséges szalafista erőket is magában foglaló és a Hádi elnököt támogató Iszláh párt ellen: kiverték őket Szadából, s ezzel megszilárdították a hatalmukat Jemen egyik legnagyobb városában. 2013 decemberére a mozgalom olyan erős lett, hogy már a fővárosban rendeztek felvonulást, amelyen több beleszólást követeltek a közügyek alakításába. Mindennek következtében 2014 második felére a mozgalom már nemcsak katonailag, de politikailag is kellően megerősödött a főváros bevételéhez.

Szaná elfoglalása után, 2015 januárjában Manszúr Hádi elnök lemondott, majd februárban a húszik a parlamentet is feloszlatták. Ugyanakkor a mozgalom vezetői egy új nemzetgyűlés összehívását is bejelentették, amelynek feladatául többek között egy, az államügyek átmeneti irányítását végző öttagú elnöki tanács megválasztását tűzték ki. A hónap végén a házi fogságban lévő Hádi elnök Ádenbe menekült, a korábbi lemondását semmisnek, a húszik uralmát pedig alkotmányellenesnek nevezte. A zaidita mozgalom katonái ezután elindultak a fővárostól déli irányba, Áden felé. Március 23-án Száleh segítségével könnyedén elfoglalták Táizt, az ország harmadik legnagyobb városát. Ez gyakorlatilag utat nyitott a húszi hadsereg számára az ország déli része felé. A stratégiailag fontos település eleste után két nappal indult meg a szaúdi vezetésű beavatkozás.

Összességében tehát elmondható, hogy a 2014/15-ös jemeni válság két legfontosabb belpolitikai komponense Ali Abdulláh Száleh hatalomba való visszatérési kísérlete, illetve a síita húszi mozgalomnak a központi kormányzattal szembeni hadjárata. Bár az események szektariánus értelmezése kézenfekvő, a különböző folyamatok leírása után látható, hogy mindkét eseménysorban fontos mozgatórugót jelentettek a törzsi ellentétek is.

A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján az jelenthető ki, hogy a válság belpolitikai dinamikáját inkább Száleh elnök tevékenysége, mint a húszi mozgalom határozza meg, több okból kifolyólag is. Egyrészről egyértelmű, hogy a mozgalomnak az elmúlt évekbeli sikerei csak a volt államfő segítségével válhattak elérhetővé. Másrészt pedig Száleh nélkül a zaidita csoport képtelen lenne a szunnita többségű országot hosszú távon irányítani, mivel nem bírja sem a törzsek jelentős részének, sem a déli lakosságnak a támogatását. Ráadásul nem lehet látni, hogy milyen megoldást tudnának találni az »arab tavasz« eseményeihez vezető szociális problémákra. (...)

A jelenleg is zajló jemeni válság egyetlen valódi győztesének a szunnita szélsőséges csoportokat, elsősorban az Iszlám Államot (Islamic State, IS) tekinthetjük. Bár e hálózat már 2014-ben megvetette a lábát az országban, de 2015. március 20-án követte el az első, nemzetközi visszhangot is kiváltó terrormerényletét két síita mecset ellen. A bukott államiság jegyeit egyre inkább magán viselő Jemen minden szélsőséges csoportnak (így az egymással rivalizáló AQAP és IS számára is) kedvező lehetőségeket biztosít, ám a vallási diskurzus megerősödése kifejezetten a szíriai–iraki központú hálózatnak kedvez, annak radikális síitaellenessége miatt.”