„Ideje lezárni a denial korszakát: önmagában és eredetileg is több történt kormányváltásnál. Zuhanó népszerűség mellett, de azért ötödik éve elnyomás folyik, belemászás a privát életünkbe (nagyszobánkba, pénztárcánkba, napi szokásainkba, agyunkba, gyerekeink agyába), ahogyan azt a rendszerváltás óta kormány még nem művelte. Ez olyan szintű határátlépés, amilyenről a világ egyetlen Goodfriendje sem tudja őket letiltani, ezen csak mi tudnánk változtatni – ha nem mi tartanánk fönn.
És még bőven van idejük úgy korrigálni, hogy aztán még újra is válasszuk őket – ez nem Stockholm-szindróma, csak több évtizednyi idomítás utáni praktikus alkalmazkodás, hozzászokás a teljes demokrácia- és piacellenes csomaghoz, package, you know.
Semmilyen racionális, pl. adóbeszedési vagy hatalommegtartási ok nem magyarázza az utóbbi hónapokban különösen elharapózó, őrületbe kergetésünket célzó rendeletalkotási lázat. Mert erről van szó, ne tévedjünk: nem a drága táska, óra, ingatlan, nem az államrendszerbe szerveződő korrupció a cél, mindez inkább melléktermék. A cél az uralmi viszony kimaxolása, nettó gonoszságból. Ennyi maradt abból, amit azelőtt a politikai céljaiknak hívtunk: a gonoszság. A nem tévedő őrültség.
Huzamosabb ideje úgy gondolom, és az empíria egyre sűrűbben szállítja az ezt igazoló bizonyítékokat, hogy a magyar politikai »elit« fiatalabb generációi nem elsősorban saját, jól-rosszul felfogott érdekeikért harcolnak, pláne nem elvi küzdelmeket folytatnak olyan eszmék nevében, amikről a jogi karon sem hallottak, hanem saját általános iskolai, ill. gimis konfliktusaikat vívják újra. Megverték? Megalázták? Kirúgták a KISZ-ből, pedig benn akart maradni az egyetem miatt? Most eljött a bosszú ideje: előír, elgáncsol, átvág, átirányít, tilt, tűr, támogat, attól függően, melyik lábbal kelt fel.”