Egy sakktáblán csupán hatvannégy kocka van, rajtuk csupán harminckét bábu mozog. A szabályok sem bonyolultak, egy hat éves gyerek minden további nélkül el tudja sajátítani. A lehetséges játszmák száma mégis felmérhetetlen.
Az emberi civilizációt jelenleg (2015. január 14.) hétmilliárd kétszázkilencven millió ember alkotja, mindegyikük összehasonlíthatatlanul bonyolultabb szabályok szerint „működik”, mint a sakkfigurák – ki az az ostoba, aki komolyan hiszi, hogy az emberi játszmák száma felmérhető?
Az emberi társadalom a ma ismert legbonyolultabb rendszer, amely szükségképen rácáfol minden végsőnek hitt igazságra. Éppen mert ilyen felmérhetetlenül összetett, megismerésében a legeredményesebb módszer nem önmagában a logikai következtetés, hanem a tapasztalással való összevetés. A következtetések újra és újra tévútra vezetnek, mert fogalmilag kizárt, hogy a következtető képes legyen minden közreható tényezőt maradéktalanul figyelembe venni. Ez a belátás a konzervatív világértelmezés alapja.
Ami a legkevésbé sem jelenti azt, hogy ne kellene logikusan gondolkodnunk. Dehogynem. Az elsőség mindig a dedukcióé, az ismeretekből és előfeltevésekből levezetett következtetésé. Ám logikus következtetéseinket minden esetben a tapasztalás próbájának kell alávetnünk.
A tapasztalás azt mondja, hogy a társadalmat illetően az ad abszurdum vitt következtetések, legyenek mégoly megalapozottak is, előbb-utóbb az ellenkezőjükbe fordulnak. A kizsákmányolást eltörlő társadalom kizsákmányolóbbá torzul, mint amilyet eltörölni akart. A feltétlen népfelséget hirdető társadalomból rövid úton diktatúra lesz. A korlátlan szabadság a szabadság teljes elvesztésébe torkollik.
A véleményszabadság sem korlátlan. Ha a belátás, a jog, a kultúra nem korlátozza, akkor a „mellékhatások” megteszik ezt. Ki és hol húzhatja meg a korlátokat? Ez végiggondolásra, megvitatásra méltó kérdés. De Európa azt nem teheti meg, hogy meg sem próbál válaszolni rá.