Tudnak-e csillapodni a japán-kínai konfliktusok?

A november 10-11. Pekingben szervezett Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozójával kapcsolatos számos hírek közül az egyik legérdekesebb téma az volt: mikor, ki mellett, milyen arckifejezésével jelent meg a sajtósok előtt Hszi Csin-ping kínai államfő. A világ újságírói lelkesen közölték azt, hogy kivel mosolygott (leg-)jobban, kivel nagyon nem. A kínai államfő természetesen biztosan mindenre számíthatott, milyen visszhangja, milyen következménye lehet majd szereplésének, és végül profi módon a saját szerepét, egy nagyhatalom nagy vezetőjének képét vállalta az APEC házigazdája.

De mit jelentett az „arckifejezés” a diplomáciában, a japán-kínai csúcstalálkozón? Miért is fontos ez a találkozó?

Először is: természetesen azért, mert nem csak a Távol-Keletnek, hanem a világ legnagyobb gazdaságai közé tartozó államoknak a csúcstalálkozója volt ez. Másodszor: két olyan jelentős államnak a csúcstalálkozója, amelynek politikai viszonyát kevéssé tökéletesnek lehet leírni, különösen a magyar olvasók körében is ismert „Jaszukuni szentély”, valamint a nem túl vidám ügyek miatt. Harmadszor: a két vezető beiktatását követő másfél-két év után ez volt az első hivatalos csúcstalálkozó közöttük. Negyedszer: a két ország kormánya csak a csúcstalálkozó előtti utolsó pillanatban közölte annak létrejöttét. Ezért azokat a szorgalmas embereket kivéve, akik minden nap folyamatosan követték a fejleményeket és lehetségesnek látták a találkozó létrejöttét, sokak számára inkább meglepetésnek tűnt a csúcstalálkozó. Ötödször: a kínai államfő az „arckifejezés-diplomácia” színdarab-sorozat részeként nagyon ügyesen azt a benyomást keltette a közönségnek a japán miniszterelnöknek címzett durcás arckifejezésével, hogy nem egyszerű a két ország kapcsolata.

Kérdés viszont az: hogyan értékeljük annak a találkozónak az eredményét? Milyen következményre számíthatunk?

A csúcstalálkozón a két ország politikusa többek között megállapodtak abban, hogy tovább fejlesztik a két ország stratégiailag kölcsönösen előnyös kapcsolatát, folytatják-felgyorsítják a tárgyalásokat a kelet-kínai tengeri terület „válságelhárító rendszerének” létrehozására. Ezek mind a két ország számára tagadhatatlanul pozitív előrelépések, mindenképpen sokkal jobb, mintha semmilyen megállapodás nem jött volna létre. A sajtótájékoztatón megjelent nyilatkozatok szerint sem a fent említett szentély-ügy, sem a sziget-ügy nem került szóba a találkozón. Fontos megemlíteni, hogy a csúcstalálkozó megszervezést véglegesítő sajtóközleményben a két ország abban állapodott meg: arra törekednek, hogy távolítsák el a két ország kapcsolatát érintő politikai nehézségeket (a történelmi kérdésekben, ami kétségtelenül a Jaszukuni-ügyről is szólna); s elismerik, hogy a két ország évek óta egymástól eltérő nézettel rendelkezik a keleti-kínai tengeri térség ügyében (a Szenkaku-szigetet beleértve). Ezek alapján tárgyalt a két politikus Pekingben, majdnem két éves csend után.

A legfontosabb tény, hogy végre találkoztak a két ország vezetői, s anélkül, hogy szóba kerültek volna a fent említett nehéz témák. Persze Japánban többek között olyan kritikát is hallhattak pl. a Szenkaku-ügyben, melynek létét viszont a japán kormány hivatalosan nem ismeri el, hogy Japán részéről nem kellett volna olyan kompromisszumot találni a rövid távú terv, azaz a csúcstalálkozó megvalósításáért, amivel Japán elismeri a két ország közötti „nézetkülönbséget”. Hosszú távra nézve ugyanis adott esetben ez külpolitikailag visszalépést is jelenthetne.

Már másfél éve úgy értesültünk mi, japánok, hogy a kínai államfő nem kíván Abe Shinzo japán miniszterelnökkel leülni a tárgyalóasztalhoz, ameddig a szigetország politikusa nem ígéri meg, hogy soha többé nem látogat a Jaszukuni szentélybe (ahol a japán háborús halottak mellett a kivégzett „háborús bűnösök” lelkét is őrzik), s azt is követelte, hogy ismerje el a „területek vita” létét. A kínai álláspontjával szemben Abe miniszterelnök olyan érvvel élt, hogy ő mindig nyitott a kínai politikussal való kétoldalú találkozóra, amin keresztül együtt keresné a békés megoldás lehetőségeit, ha lenne egyeztetnivaló két ország között. Abe magatartása pedig nem újdonság, a hasonló politikát Koizumi Junichiro miniszterelnök is folytatta, aki az öt és fél éves miniszterelnöksége alatt minden évben látogatást tett a Jaszukuni szentélyben, s emiatt óriási felháborodást kavart Kínában (és a politikusok szentélylátogatásáról nem pozitív véleményt kifejtő japánok körében is).

Közismert tény, hogy a japán-kínai kapcsolat már nem volt szerencsés állapotban Abe Shinzo második kormányának 2012 decemberében történt megalakulásakor. Bátran mondhatjuk: azt a helyzetet, hogy a két országban nem volt elég kedvező közhangulat a csúcstalálkozóhoz, a két állam mostani vezetői az elődjeiktől örökölték. Japán részéről az előző kormányt adó Demokrata Párt 2012-es választás előtti instabil kormányzása nem csak belpolitikai kritikákat és aggodalmakat keltett, hanem a szomszédjainkkal való viszonyt is rontotta (akkoriban egyre rosszabbul alakult a sziget-ügy). Kínának viszont a 2013 tavaszán zajlott párt-tisztújtásáig nem volt könnyű dolga a közhangulattal, hogy Japánhoz újra közeledjen, akár csak a gazdasági kapcsolatok fejlesztésében is. Most végre 2014 novemberében jött egy olyan tökéletes alkalom, ami mind a két országnak megfelelne: az APEC pekingi találkozója. Ezt megelőzően Wang Yi kínai külügyminiszter kifejtette, hogy minden vendéget szeretettel lát Kína házigazdaként. Ezzel a gesztussal a házigazda eleget is tett a „Japán felől érkezett kérelem”-nek. Abe miniszterelnök pedig felhasználhatta a lehetőséget, hogy olyan erős és határozott vezetőnek mutassa magát, aki a kínai államfővel tárgyalt, gyáva kompromisszumok nélkül.

És hogy milyen fejleményekre számíthatunk? November 12-én Abe Shinzo világ körüli külpolitikai útjának következő állomásán, Myammarban röviden beszélgetett Li Keqiang kínai miniszterelnökkel az ASEAN csúcstalálkozón. Az a tény, hogy találkoztak, jobb, mintha nem is üdvözölték volna egymást. Úgy látszik, hogy lassan jobb irányba indul a két ország az éveken keresztül kitartó hideg viszonya után. De a feszültségek mindkét fél számára elfogadható megoldását ezután sem lesz könnyű megtalálniuk.

Abe Shinzo nemrég feloszlatta a parlament alsóházát és előrehozott választást írt ki. A kampány időszakában és a választást követő pár hónapig remélhetőleg - legalább a japán kormánypárt részéről szándékosan - nem lesz semmilyen negatív fejlemény a japán-kínai diplomácia területén, mert úgy néz ki, Abe Shinzo nem kockáztatná a győzelemhez vezető útját és további négy évig tartható mandátumát. Abe miniszterelnök Jaszukuni szentélybe való látogatása csak később kerülhetne sorra, a választás győzelme esetében is. Ennek akkor nőhet meg a valószínűsége, ha a kormány támogatottsága mélyen stagnál és a szomszéd országokkal való kapcsolatok újra elhidegülnek a „mérsékeltebb” külpolitikai irányvonal rovására.

*

A szerző, Kuragane Kei Magyarországon élő bölcsész, egyetemi oktató.