Olyan nincs, hogy nem leszünk gyarmat

Meddig tarthat a magyar kormány életveszélyes egyensúlyozása az EU, az USA és Oroszország között? Véleményünk szerint nem sokáig: hamarosan dönteni kell, hogy mit is akarunk.

Hat kormánytisztviselőt és kormányhoz közel álló személyt tiltott el az amerikai kormányzat az USA-ba való beutazástól. A pontos névsor nem ismert, a hírbe hozott Habony Árpád és a Századvég vezetői cáfolták, a NAV elnöke viszont egyelőre nem kommentálta érintettségét. Az Index információi szerint a kemény lépés mögött első sorban nem politikai motiváció, hanem egy hazai korrupciós ügy áll. Egy amerikai céget ugyanis a legprimitívebb korrupciós módszerrel kínálták meg kormányhoz, és/vagy NAV-hoz közel álló személyek. Trócsányi igazságügyminiszter Lázár János azért nem akarja őket beidézni, mert őket is megilleti az ártatlanság vélelme. Vicces ezt hallani abban az országban, ahol a kormány politikai ellenségeit ez az előzékenység egyébként nem illeti meg.

Szögezzük le először is, hogy a botrány kirobbanása nem az amerikaikon múlt. Ha rajtuk múlik, akkor csak a kormány kapott volna egy komoly jelzést arról, hogy legfőbb barátunknak nem igazán tetszenek a dolgok errefelé. A kormányközeli Századvég tulajdonában lévő Napi Gazdaság azonban már előre megpróbált megfelelő színezetű, szabadságharcos narratívát adni az ügynek, ami tökéletesen visszafelé sült el. Ebből arra következtethetünk, hogy az USA egyelőre nem akart ennyire nyílt konfliktust Orbánnal, a bénázásnak hála azonban sikerült világgá kürtölni a kínos helyzetet. Befelé persze ettől még működni fog a szabadságharcos retorika.

A botrány viszont azért nőhet nagyra, mert összesűrűsödik benne minden, amin az Orbán-rendszer elbukhat. Egyrészről maga az amerikai ügyvivő, André Goodfriend nevezte meg a Horváth András által nyilvánosságra hozott áfacsalási botrányt és a trafikügyet, mint olyan korrupciós ügyeket, melyekről szó van. A trafikügy a második Orbán-kormány egyik legvitatottabb intézkedése, a mai napig nem átlátható döntési folyamat után módon juttattak állami monopóliumhoz a győzteseket, Szekszárdon például hangfelvétel bizonyította, hogy pártpreferencia alapján válogattak a jelentkezőkből. A Horváth András-fél NAV-botrány pedig feltételezett súlyát nézve teljesen aránytalan elbánásban részesült a magyar hatóságok részéről. Mondjuk úgy, hogy nem részesült sehogy belőle.

Másrészt az amerikaiak diplomáciai szempontból kifejezetten drasztikus lépése rávilágít az USA és Magyarország rendkívül elhidegült viszonyára. Az elmúlt hónapokban a legmagasabb szinteken kritizálták hazánkat: Bill Clinton volt és Barack Obama jelenlegi elnök is felhívta a figyelmet Magyarországra a civil szférát érő kormányzati vizsgálatok kapcsán, Victoria Nuland pedig egészen konkrétan utalt a korrupcióra, a demokrácia leépítésére és a paksi hitelszerződésre. Az USA tehát mostanában kiemelten foglalkozik Magyarországgal, pedig az általuk kifogásolt folyamatok nem mostanában kezdődtek.

Az idei tusványosi beszéd óta azonban világos, hogy Orbán Viktor olyan társadalmi rendszert szeretne felépíteni Magyarországon, amely alapjaiban tér el Nyugat-Európa és főképpen az Amerikai Egyesült Államok preferált irányától és egyre inkább közelít Vlagyimir Putyin felfogásához. A kormányfő által nagyon helyesen illiberális államnak nevezett formáció nevéből adódó fő tulajdonsága, hogy nem liberális. A tőlünk nyugatra fekvő országok egyik alapvető tulajdonsága, hogy – az Orbán által kritizált szempontból legalábbis – liberálisak. Ezek az országok lassan huszonöt éve katonai-politikai-gazdasági szövetségeseink, 1997 óta NATO-, 2004 óta EU-tagok vagyunk.

Ennek a tág szövetségi rendszernek az év eleje óta a tusványosi beszédben pozitív példaként említett illiberális Oroszország az ellensége. Az ukrán válság felkavarta az állóvizet, sokan új hidegháborúról beszélnek, talán nem is állnak annyira messze az igazságtól. A nyugati országok (mi is ide tartozunk még) szankciókat vezettek be Oroszország ellen, miután az hadüzenet és egyéb formaságok nélkül egyszerűen elcsatolta a Krím-félszigetet Ukrajnától. Az viszont biztos, hogy az új helyzetben az Orbán-kormány eddig sem zökkenőmentes lavírozása Brüsszel, Moszkva és Washington között életveszélyessé vált, miközben évtizedekre elköteleztük magunkat Oroszországgal a paksi bővítésről titokban, mindenféle előzetes egyeztetés kötött és részleteiben mai napig titkos szerződéssel.

Részben érthető a műfelháborodás Lázár János és a kormánypárti sajtó részéről, akik most szarkasztikusan azt kérdezgetik, hogy tényleg azt feltételezi-e Schiffer András, a baloldal vagy akárki, hogy a demokrácia hazájában azért csak most szednek elő egy korrupciós ügyet, mert külpolitikai okokból épen szükségük van rá. Ha-ha. Cut the crap, ahogy a művelt amerikai mondaná. Még csak műbalhéból sem kell úgy hasraesni az amerikaiaktól, mint ahogy a Gyurcsány-párt a másik oldalon mindig is tette. Ha külpolitikai érdeke úgy kívánja – márpedig jelenleg úgy kívánja – akkor az USA azzal fogja kikészíteni Orbán Viktor kormányát, ami csak a kezébe akad, kétharmados felhatalmazás ide vagy oda.

Ugyanis ebben a sakkjátszmában mi parasztok vagyunk mind Putyin, mind az USA szemében. A kormány azt hangsúlyozza, hogy Amerika a barátunk, Oroszországgal pedig a gazdasági érdekeink miatt kell fenntartani a jó viszonyt; meg azért a mértéktelen mennyiségű EU-s pénzek előnyeit is jó lenne élvezni a továbbiakban is. Be kell látni azonban, hogy jelen helyzetben ez a három dolog egyszerre nem fog menni. Brüsszel még csak-csak elnézte az alacsonyan tartott deficit miatt az alapértékeivel való folyamatos szembemenést; Washington nem fogja. Biztos vagyok benne, hogy Putyin sem csupa szívjóságból ad temérdek pénzt az új atomerőműre, és be fogja nyújtani a számlát, ha elégtelennek érzi a cserébe nyújtott szolgáltatásokat.

Itt az ideje végleg eldönteni, hogy melyik oldalra állunk. Sok ilyen helyzetben volt már történelme során a mindenkori magyar vezetés, és általában rosszul döntött. Rosszul döntöttünk a törökök kiűzésekor, rosszul döntöttünk az első világháború idején és rosszul döntöttünk a második világháború idején is. Utána már nem volt lehetőségünk dönteni. Az elmúlt huszonöt évben elszalasztottuk az esélyt, hogy a visegrádi országokkal egy olyan együttműködést építsünk ki, amely képes ellenállni Brüsszelnek, Washingtonnak, Moszkvának, pedig itt tényleg nagy különbséget jelentene az összefogás. Szóval egyedül vagyunk.

Oroszország, vagy EU és NATO? Mert olyan opció nincs, hogy nem leszünk gyarmat.