„Annak, hogy az Internetadó elleni tiltakozás ekkorát ütött, három magyarázata van.
Egyrészt maga a történés egy olyan pillanatban jött, amikor megkérdőjeleződött a kormány hitelessége, a nyári történések, a civilek vegzálása, az Origo főszerkesztőjének kirúgása, a bejelentett megszorítások, az illiberális állam és végül a NAV ügy és az amerikai kitiltási botrány mind-mind megágyaztak annak, hogy elégedetlenség legyen. Ezek az ügyek önmagukban nem robbannak, de lejutnak az állampolgárokhoz a médiából, és rombolják a kormánypárt hitelességét.
Magát a lángot az adó hihetetlen magas mértéke csiholta, párosulva a hiteltelenséggel, hiába visszakoztak nagyon rosszul (ezt is egy hazugsággal kezdték, hogy nem is az van a törvényben, meg nem is fogadták el) a kormánypárt képviselői, addigra már az ütés megvolt a pajzson, és az az erő, ami a spontán elégedetlenséggel megszületett, egyelőre fenn is tartja a tiltakozás erejét.
De még ezek sem lobbantanának ki akkora elégedetlenséget, mint amilyen nagyra pár nap alatt nőt ez a tiltakozás. Ehhez kellett az a generációs különbség, amit Lázár János fejezett ki jól akkor, amikor azt mondta, nem használja rendszerszinten az internetet. Mi, a harminc alatti generáció viszont igen. A Facebookon, a Tumblr-en, a Snapcheten és a hasonló közösségi oldalakon éljük a társas életünket, itt szerveződnek a találkozóink, itt beszélünk a barátainkkal, itt kommunikálunk. A munka és a tanulás alapja is már a Gmail, a jegyzeteket Facebook-csoportban osztjuk meg, a kocsmákat az interneten válogatjuk. A zenét a Youtube-ról hallgatjuk, és ha kikapcsolódni akarunk, letöltünk egy filmet vagy egy játékot.”