Tisztelt Áder János Köztársasági Elnök Úr!
Ön tegnap Auschwitzban, a Nemzetközi Élet Menetén igazi európai, a nemzet egységét kifejező, államfőhöz méltó beszédet mondott, melyért Önt – zsidó és nem zsidó honfitársainktól egyaránt – köszönet és tisztelet illeti meg. Becsületes beszéd volt, gratulálok hozzá!
Ön kifejtette, hogy semmi sem szolgálhat mentségként arra, hogy 1944-ben a magyar állam saját polgárai ellen fordult, ahelyett, hogy megvédte volna őket; és kiszolgálta a náci megszállók ördögi tervét, ahelyett, hogy szembefordult volna azzal. Ön elmondta azt is, hogy Auschwitzban minden harmadik áldozat magyar zsidó volt, akiket Magyarország német megszállása után a magyar állami szervek közreműködésével zártak gettóba, majd deportáltak.
Hadd fejezzem ki egyetértésemet mindezzel, mind pedig azzal a kijelentésével, mely szerint 1944 tragédiájának megértéséhez önmagunkkal kell szembenéznünk.
Tisztelt Elnök Úr!
A fentiek értelmében, tisztelettel kérem Önt, hogy a fenti álláspontját képviselje akkor is, amikor Magyarország Kormánya olyan emlékművet készül állítani a budapesti Szabadság téren, mely ezzel teljes mértékben ellentétes, sőt összeegyeztethetetlen. A német megszállási emlékmű eltagadja azt, amiről ön tegnapi beszédében olyan becsületesen megemlékezett: a magyar állam támogató közreműködését több százezer honfitársunk meggyilkolásában. A tervezett szobor célja nem az önmagunkkal való szembenézés, hanem az, hogy elkendőzze a magyar állam felelősségét a soában. És persze nyilvánvaló mögötte a cinikus politikai számítás is, hogy ezzel a méltatlan vitával elterelje a figyelmet az ország jövőjét valóban meghatározó kérdésekről.
A magyar állam felelős a holokausztért, és ezt a felelősséget tagadnunk, elfelejtenünk sosem szabad! Emlékeznünk kell a vészkorszakra, mégpedig hitelesen, hogy az soha ne ismétlődhessen meg!
Tisztelt Elnök Úr!
Kérem Önt, hogy a fentiek szellemében, minden befolyását latba vetve, járjon közben annak érdekében, hogy ez a történelemhamisító emlékmű, ebben a formában ne épülhessen meg!