Szellemi éhségmenet

„És akkor az udvarház/villa/kastély/Kúria eldöntötte, hát mi mást tehetett volna szegény, tudta jól, mire megy itt a játék, a sliccét lehúzták, a csalán oda volt készítve. A jog az jog, ha nem is egzakt tudomány, de volnának elvek, szabályok, autoritások, legitimitások, ilyesmik, sok ilyen latinos hangzású, komoly fogalom, nem csak úgy megy, hogy hoppá belepancsolok valamit. (De végül úgy megy, a törvényalkotó legalábbis elég sokszor demonstrálta már.) Tehát eldöntötték ezek a kúristák, amit és ahogy lehetett. Hogy a szerződés az szerződés, és az van benne leírva, ami le van benne írva.

Hanem erre ment ki a játék, alig jött ki a döntés, máris megindult a szellemi éhségmenet, nem győztek a lakóság pártjára pártolni ezek a szorgos politikuskák. Hogy fúj, az udvarház/kastély/villa/izé a bankok oldalára állt, hogy az a pénz (az Isten pénze!) megilleti az embereket, hogy szégyen és gyalázat, de hát a jog, hogy nem tehetnek semmit. Ott toporzékolnak tehetetlenségükben, az emberek iránt érzett forró szeretetüktől és aggodalmuktól hajtva. Pont őket hozzák ilyen helyzetbe, akik legszívesebben minden nap csökkentetnének valami rezsifélét?!”