„Antall? Nem szerettem. Aztán sajnáltam. Nem volt jó miniszterelnök, nemigen kormányzott, túl hosszan beszélt, nem láttam az esszenciáját, pedig nagyon is volt neki: Európába, de mindahányan, mondta Csengey, és ő komolyan vette. Az ő környezetében talán az egyetlen, aki komolyan vette. Ma már sajnálom a sajnálatomat, és sajnálom, hogy annyiszor leírtam, hogy »félfeudális«. Biztosan félreértettem és félreértettük, mint mindent és mindenkit, amit és akit félre akartam-akartunk érteni. Ma már minden másképp van, mert azóta van mihez-kihez mérni őt. Antallt anno muszáj volt nem szeretni, a kormánya buta volt és arrogáns, senki nem az Antall József nevű embert nézte, csak a művét: az első szabadon választott inkompetenciát, a lélekben 15 milliós iskolatársi-történészi hatalomgyakorlást, a múltba néző tétlenséget, a hülye médiaháborút, a Pálfy G.-híradót, az ügynökborítékos sakkozást, a népiurbánus apákésfiúk felívelő csillagát, Lezsákot és Grezsát, a teret nyerő Csurkát, akivel nem tudott mit kezdeni. Lássuk be. Ma már minden másképp van. Ma már sok jót tudnék írni Antall Józsefről, és sok rosszat a magyar népről. Nyugodjunk békében.”