Ma az antikommunisták népe utcára vonul, hogy meghallgassa a megélhetési kommunistázókat és kommunista csatlósaikat a világ elkommunistásodásáról. Épül a posztkommunista Magyarország.
Biszku Bélát perbe fogják. Nincs jelentősége. Biszku Béla megnyerte ezt a pert. Biszku Béláék már réges-régen megnyerték ezt a pert. Egy korszak lezárul, az utolsó illúzió is szertefoszlik. Vesztettünk. Mi, antikommunista magyarok vesztettünk. A kommunisták nyertek. Minden szinten, szinte mindent. A 92 éves aggastyán pere jó summázata szánalmas helyzetünknek. Egy odadobott konc nekünk, a hülyéknek: „Nesztek, rágjátok!”
A kommunisták mindent megnyertek. Megcsinálták a rendszerváltást. Kitalálták az új, az ő demokráciájukat, megalkották hozzá az új rendszer új elitjét, a posztkommunista eliteket: a kulturális, a tudományos, a média, a gazdaság és a politikai eliteket mind ők alkották meg. Minden, amit ma Magyarországon látunk, az ő alkotásuk.
MDF, SZDSZ, Fidesz… ezeket Grósz Károly dolgozószobájában találták ki. Ők döntötték el, hogy kik kerülhetnek oda a húsos bödönökhöz a nagy újraelosztások idején. Ők döntötték el, hogy kik ülhetnek oda az „Ellenzéki Kerekasztalhoz”, mellyel el is dőlt, hogy kik lesznek az új rendszer szereplői. Ők adták a pénzt és a kapcsolati tőkét az új pártok szervezéséhez, de a ’90-es kampányhoz is. Aki nem volt megfelelő nekik, nem volt megbízható számukra, azt már a kezdet kezdetén eltaposták.
Miért nyerhettek ők?
Weimar vagyunk. Nagyhatalmi döntésre felülről ránk akasztották a demokráciát, mint egy rongyot. A magyar ember sosem volt antikommunista. Jó, ha egymillióan vagyunk ebben az országban antikommunisták. A magyar embert sosem érdekelte ez a kérdés. Csak minket, egymillió hülyét érdekelt, családi és erkölcsi okból. Csak nekünk, egymillió hülyének volt fontos, hogy a diktatúra utódpártja eltűnjön. Ebből csak mi csináltunk erkölcsi ügyet a magunk számára, a többinek ez soha nem volt ügy.
Ebben az országban jól, igen jól megélnek emberek az antikommunizmus bizniszből több mint 20 éve. Kihasználták az elkeseredésünket, a tehetetlen igazságérzetünket, a többség által meg nem értettségünket. Csak szavazatok voltunk nekik mindig is. Semmi több. Hittünk bennük még akkor is, ha sejtettük, hogy ők is abból az akolból valók. Hittünk nekik, mert nem akartuk elhinni, hogy ilyen kilátástalan az ügyünk. Pedig az volt, mindig is az maradt. Hogy lehetett volna elégtételt venni egy országban, melynek elitjét a kommunisták alkották meg, tagjait ők válogatták ki?
Minden csak színjáték volt és szemfényvesztés. És a csillámpor szórás folytatódik, az antikommunizmus biznisz ma kapósabb üzletág, mint valaha. Nekünk, antikommunista magyaroknak megmondják, hogy ki a kommunista. A dolog már teljesen szürreális: kommunista lehet bárki és bármi. Egy wc-dekli, egy mozgó jármű, az Európai Unió vagy a német kancellár – nem számít. Időben változik, hogy éppen mi a kommunista, mert a kommunista az, akire, amire rámutatnak. És mi hisszük. Hisszük, mert hinni akarjuk. Mert nem akarjuk elhinni, hogy ennyire becsaptak minket azok, akik több mint 20 éve jól megélnek a kommunistázásból. Nem akarunk szembenézni a valósággal, azzal, hogy egy korszak lezárult, és mi vesztettünk. Meggyilkolt szeretteink, felmenőink már soha itt a földön elégtételt nem fognak kapni, de a megélhetési kommunistázók élhetnek boldogan, és szónokolhatnak az országgyűlésben arról, hogy ki itt a kommunista. A kommunista pedig köztük ül, ő is kommunistázik, és magában röhög rajtunk.
Mi vagyunk az az egymillió antikommunista magyar birka, aki meg is érdemli, hogy rajtunk röhögjön. Igaza van. Ő megcsinálta. Valóban megcsinálta.
Ma az antikommunisták népe utcára vonul, hogy meghallgassa a megélhetési kommunistázókat és kommunista csatlósaikat a világ elkommunistásodásáról. Épül a posztkommunista Magyarország.
Ügynöktörvény, lusztrációs törvény? – hiú ábránd. Ha megszületne, akkor is a posztkommunisták írnák meg, és úgy írnák meg, hogy nekik jó legyen. A hálózatok országában élünk. Posztkommunista hálózatok küzdenek egymással a hatalomért. A titok felfedése nem érdeke senkinek, mert amíg a titok titok marad, addig lehet zsarolni, embereket kézben tartani, hálózatot működtetni. A viszontzsarolási potenciál mindig biztonságban tartja ezt az elitet. Az utódpárt, és az ellen-utódpárt politikai váltógazdálkodása posztkommunista politikai rendszerünk stabilitásának alapja.
Az antikommunista harcot elvesztettük. Biszkuék nyertek. Őket már csak a Jóisten vonhatja felelősségre, és a földön nem, csak a túlvilágon nyerhetnek igazságtételt elhunyt családtagjaink, a kommunizmus áldozatai. Szégyellnünk kell magunkat azért, mert nem voltunk elég erősek ahhoz, hogy kiharcoljuk értük az igazságtételt.
Mostantól viszont azon kell lennünk, hogy szétverjük a posztkommunista Magyarországot, és helyén fölépítsük azt a polgári Magyarországot, amit már régen megálmodtunk! Ezzel tartozunk az áldozatoknak, tartozunk utódainknak és önmagunknak is.
Megyesi Mózes
(önkormányzati képviselő,
Fidesz, Erzsébetváros)
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
De ki lehet politikailag sikeres? Mivel minden demokratikus választás maga a káosz, végül a szerencse is hozzáteszi a magáét.
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Az ünnepekre fogalmazott meg ajánlásokat a színésznő.
Élesen bírálta a német kormánykoalíciót a volt osztrák kancellár. Nem kímélte a migrációs politikájukat sem.
Lassan készülődhet a Göncz Árpád Városközpont és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár is.
Ódákat zeng a helyi sajtó a PAOK csütörtöki teljesítményéről a labdarúgó Európa-ligában, miközben a görög csapat román edzője az 5–0-s győzelem ellenére is a Ferencvárost méltatta.
Több mint 10 százalékkal nőtt az egyéb építmények építése havi alapon, ami főleg a költségvetési szférához köthető, ám a cégek óvatosak. A jövőbeli fellendüléshez a gazdasági kilátások javulása szükséges, ami az egész ágazat lendületét visszahozhatja – véli a Makronóm Intézet elemzője.
