„Európában is sokféle modell működik, ha megvan benne az érdekek egyensúlya, az állandóság és alkalmazkodóképesség. A dán rendszerben a termelők tulajdonában van a feldolgozó, amely visszaosztja a profitot, hogy mindenki megéljen.
A dán kistermelők azért is képesek kiváló minőségre, mert hallatlanul hatékony ott a szaktanácsadói hálózat. Hasonlót lehet elmondani Lengyelországról, amelynek élelmiszer-termelése a rendszerváltozás előtt és után is a kistermelésre épült. Képes elárasztani Európa piacait olcsó, az unió által nem kifogásolható módon támogatott sertéshússal. De a nagybirtok sem kizárólag arra alkalmas, hogy az egy-két kombájnost foglalkoztató oligarcha családja minél nagyobb luxusban élhessen az elszegényedő falvakban. A Hód-Mezőgazda Zrt.-nek kiváló mutatói vannak állattenyésztésben, tejfeldolgozásban, foglalkoztatásban, termelési integrációban, vetőmag-termeltetésben, nyereségben, helyi és központi adófizetésben – a jelenlegi kormány mégis másoknak adja az általa bérelt földeket,mert Lázár János régóta keresi az alkalmat, hogy visszavágjon, amiért nem ő szerezhette meg a céget 2004-ben. A Hód-Mezőgazda példája eleve a kivételek közé tartozik – a legtöbb tulajdonos és menedzser csak a saját rövid távú hasznára gondol.
Magyarország területének több mint kétharmada művelhető, míg a föld szárazföldjeinek mindössze 7-8 százaléka. Az élelmiszer stratégiai cikk. Az igény gyorsan növekszik, igaz, a fizetőképes kereslet lassabban – de azért lehetne piacot találni. Csakhogy a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart sokan lenézik Magyarországon. Különösen az a nagyvárosi, a modernizációnak elkötelezett, képzett réteg, amely a Kádár- vagy a Horthy-rendszer nosztalgiáját, szó szoros értelmében a földhözragadtságot látja az agráriumban. Azt mondják, kicsi a részesedése a GDP-ből, kevés embert foglalkoztat. Az élelmiszer-önellátás igénye túlhaladott – ha kiürül a hűtő, ezentúl már mindig lesz kaja a hipermarketben. Csak azt nem mondják meg, hogy a lakosság jelentős részének honnan lesz pénze kifizetni. Akik mindig a csúcsiparágakhoz való kapcsolódásról beszélnek, olyan látszatot keltenek, mintha mi például okostelefon-fejlesztésben a világ élvonalában hasítanánk, és a történelem végéig már nem lenne szükségünk arra, hogy bárki is disznót etessen Magyarországon.
Enni tovább fog az emberiség, mint internetezni. Élelemre a majmok bolygóján is szükség lesz. Nekünk az élelmiszer-termelésre vannak kiváló adottságaink, tradícióink. Aranybányán ülünk – de nem tudjuk, sőt, nem is nagyon akarjuk kihasználni. Nemcsak gazdasági szereplők, nemcsak a politika, hanem a közvélemény sem fogja fel ennek a jelentőségét.”
