Aki tanárnak megy, az idióta?

„Tavaly szeptemberhez képest rengeteget változott a közoktatás. Új a tanterv, vannak új tantárgyak, kezdődik a hit- és erkölcstanoktatás, minden általános iskolásnak délután négyig tart majd a tanítás, újabb évfolyamok léptek be a mindennapos testnevelés világába és vannak már bűnmegelőzési tanácsadók (»iskolarendőrök«) is. Miért? Mert változtatni kellett. Gyorsan és gyökeresen. Mert valami, valamikor nagyon elromlott a magyar közoktatásban.

Rég nem igaz, hogy világszínvonalú. Valaha az volt, de már nem az. Alkalmazkodtunk a »Nyugathoz«, követelményeket csökkentettünk, hogy mindenki érettségizhessen, egyetemen és főiskolán »tanulhasson« tovább akkor is, ha alkalmas, de akkor is, ha teljesen alkalmatlan. Miért? Mert akkor jól fogunk mutatni a statisztikákban. Ennek azonban megvan az ára. Lebutított tantervek, csökkentett követelmények, pofonegyszerű érettségi a kompetenciák fejlesztésének rózsaszín ködébe burkolva.

És annak is megvan az ára, hogy egyes csoportok sportot űznek tanáraik elagyabugyálásából, ha azok véletlenül nekik nem tetsző jegyet adnak, vagy ha épp arra szottyan kedvük. Meg annak is, hogy sok esetben a családdal szemben az iskola lett az alapvető nevelés színtere is, hisz sokan iskolába kerülve még mindig nem ismerik a civilizált társadalmi együttélés legalapvetőbb szabályait (pl. nem tudnak köszönni), vagy nem tudnak késsel és villával enni, megkeserítve ezzel nemcsak tanáraik, hanem osztálytársaik éltét is. De a legfájóbb mégis az, hogy nemcsak európai összehasonlításban, hanem a magyarországi átlagbéreket tekintve is kiábrándítóan alacsony a magyar pedagógusok bére.

És hogy mi mindezek következménye tanári szempontból? Szinte megállíthatatlan kiábrándulás a szakmából, tömeges pályaelhagyás, a pályán maradok esetében pedig depresszió és végül a teljes kiégés. Erre pedig semmilyen közoktatás és semmilyen jövő nem építhető. Miért? Azért, mert kakaóbiztos számítógépek, csúcsszuper projektorok és e-learning nélkül még működik az oktatás, de tanár nélkül nem.”