„Van abban valami pikáns, hogy miután fürkész újságírók behatolnak az MSZ(M)P elhagyott egykori székházába, és ott szanaszét heverő, »szigorúan bizalmas« jelzéssel ellátott dokumentumokra bukkannak, ahelyett, hogy nekiállnának szisztematikusan feldolgozni azokat, inkább jogi aggályokra hívják fel a köz figyelmét. Egyébként jogosan, mert ahhoz tényleg senkinek semmi köze nincs, hogy Holló Gáborné egykori kommunista párttag leánykori neve mi volt, édesanyját pedig hogy hívták. Amit volt szíves megosztani a nagyérdeművel a portál.
Kicsit furcsa, hogy miközben az atlatszo.hu pert indít a pártállami nyugdíjasok listájának nyilvánosságáért, mert tudni akarja, kiktől vették el a pártállami tevékenysége miatt kapott pótlékot, aközben történeti levéltárba száműzné a megtalált kordokumentumokat. Ezeknek az MSZMP történetéhez kapcsolódó dokumentumoknak az utódpárt MSZP által fontosabbnak, illetve talán kényesebbnek is ítélt, és emiatt a Politikatörténeti Intézetben féltve őrzött iratanyaggal együtt valóban kutatható állami tulajdonú közgyűjteményekben, levéltárakban volna a helyük immár huszonhárom esztendeje. Mindenféle rostálás nélkül. Hiszen lehetséges, ezekben a dokumentumokban rejlik a válasz arra, hogy vajon kik és milyen döntéseket hoztak a sorsunkat eldöntő nemzetközi megállapodásokról, a kicsit sem spontán, még a pártállami időszakban végrehajtott privatizációkról, IMF-szerződésekről, az átmeneti időszakot meghatározó kerekasztal-tárgyalásokról. Nyilván csekély az esély arra, hogy a Párt – a 800 ezres tagságon túli társadalom életét is meghatározó – fontos dokumentumait közkinccsé tegyék. De az mégis furcsa, hogy pereskedni kell az archívum polgári demokráciákban szokásos törvényes levéltári kezelés alá vételéért. Mert bármilyen hihetetlennek tűnik, bírósági végzés nélkül nem hajlandók átadni még ma sem ezeket iratanyagokat. A mezei párttagok tagsági könyveit bezzeg hátrahagyták, lomként a pártszékházban!”