Kedves Tvrtko!

Mára virradóra a Mars együtt állt az Uránusz legkisebb holdjával, a Vendettával, és ennek hatására újabb médiaszemélyiség lendült támadásba. A vérszagra ezúttal Vujity Tvrtko merészkedett elő barlangjából, hogy pokoli történeteinek csekély intellektusában, de nagy fordulatszámon csöpögő szentimentalizmusával kérje számon rajtam a saját zavaros identitását.

Válaszra szántam el magam, mielőtt még a holokauszt-kegyeletsértés mellett a magyarországi horvát kisebbség elleni támadás képében újabb eszelős baromság kapna helyet egyre bővülő bűnlajstromomban.

Kedves Tvrtko!

Nos, ha valóban megbántottalak, azt nagyon sajnálom, de azért tisztázzunk néhány dolgot: Sem Magyarországon, sem Horvátországban nem szokás, hogy bárki az anyja nevét vegye fel. Te egy magyarországi magyar vagy, akinek horvát az édesanyja, és aki úgy döntött, hogy horvát lesz. A horvát nemzeti identitás neked nem a sorsod, hanem a személyes döntésed. És lássuk be, hogy egy haditudósító részéről, aki a délszláv háborúból mesél pokoli történeteket, ez a döntés egy nagyon jól jövedelmező, marketing szempontból kiváló húzás volt.

Azt állítod, hogy horvát vagy, de amellett büszke magyar állampolgár. Apád jogán nem vagy legalább annyira magyar, mint horvát? Teller Edére mindez igaz volt – aki magyar volt kulturálisan, majd az Egyesült Államokban lelt otthonra –, te viszont egyrészt mindkét országnak az állampolgára vagy, másrészt mindkét néphez ugyanolyan családi kötődésed van, csak egy nem is olyan homályos okból úgy teszel, mintha ez nem így lenne.

Az pedig, hogy édesapád nevének eldobása szerinted a határon túl élő magyarok felé tanúsított gesztus, mégpedig az iránt hogy bátran vállalják a magyarságukat, nos, számomra ez teljesen értelmezhetetlen. A magyar nevednek és a magyar gyökereidnek a megtagadása hogy lehetne jó példa a kisebbségben élő magyaroknak? Nem arról van szó, hogy te a magyar identitásod mellé felvállalod a horvát gyökereidet, hanem arról, hogy úgy teszel, mintha magyar gyökereid nem is lennének. Hosszú leveledben erről egyetlen szó sincs, ahogy a személyi igazolványodból és az öndefiníciódból is kitörölted.

Egy helyütt a kettős identitásodról beszélsz, máshol meg arról, hogy magyarországi horvát vagy. Nos, ez nem kettős identitás, ez egy földrajzi tény és egy identitás összeboronálása. Eközben mindketten tudjuk, hogy magyar vagy, esetleg magyar horvát vagy horvát magyar.

Afölött értetlenkedsz, hogy nem is ismerjük egymást, én mégis a számra veszlek, bírállak, minősítelek. Nos, Tvrtko! Attól tartok, megszoktad, hogy ebben a „szakmában” kritikát csakis az indukál, ha valaki valakinek a lábára lépett, megdugta a nőjét vagy nem adta meg a kölcsönkért pénzét. Kell a személyes ellenszenv, mert felelősen, a köz érdekében nem hogy nem szokás konfrontálódni, de leginkább tilos. Szándékomban áll ezen változtatni. Miért kellene ismernünk egymást ahhoz, hogy véleményem legyen a tevékenységedről, és azt ki is nyilvánítsam? Otthonok százezreiben néznek téged a televízióban, felelős vagy ennek az országnak a közgondolkodásáért, a kollektív moráljáért és az ízléséért egyaránt. Ezt kérem számon rajtad. Hogy jön az ide, hogy ismerjük-e egymást személyesen? Ha egy médiaszemélyiség kampányt folytat a nevével meg az identitásával, akkor hadd lehessen már arról beszélni anélkül, hogy fulladásig merülnénk az önsajnáltató képmutatás krokodilkönnyeibe! Az ilyenekbe például:

„Nemzetiségi nevemet, nemzetiségemet alázta meg és tette a hazugság szinonimájává.” Tvrtko, mindketten tudjuk, hogy senki nem alázta meg se a nemzetiségedet, se a nevedet.

Üdvözlettel: Puzsér Róbert