Robban-e a puliszka?
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
A romániai magyarokkal szembeni mély ambivalencia nehezen föltárható, miközben politikailag nagyon súlyos.
„A romániai (kisebb mértékben a szlovákiai, szerbiai és ukrajnai) magyarokkal szembeni mély ambivalencia – a fellengzős etnikai mítosz együtt az idegennel szembeni feszélyezett tudatlansággal és ingerült közönnyel – nehezen föltárható, miközben politikailag nagyon súlyos. Nehezen tárható föl (nem mintha bonyolult lenne), mert nagy a lelki ellenállás, és a be nem vallott – bevallhatatlan – érzések igen számosak. Ugyanazok az emberek képzelik, hogy Kolozsvár majdnem tisztán magyar város ma is (a magyar lakosság aránya kb. 17 százalék), mint akik csodálkoznak rajta, hogy romániai magyar értelmiségiek magyar iskolába jártak Erdélyben, hogy a magyar nemzetiségeknek van fölsőoktatásuk, sajtójuk és könyvkiadásuk, és egész jól beszélik az anyanyelvüket. Hogy valaki részben ugyanolyan, mint »mi« (»magyar«), közben van másik dimenziója is (idegen állampolgár; kétnyelvű; meg otthonos »számunkra« hozzáférhetetlen kulturális dimenziókban), tehát »mi« és »ők« egyszerre, ez tűrhetetlen és idegesítő.
Az a csonkamagyar köznapi kultúra bizonyos szintjein régóta elterjedt beidegződés, amely az erdélyi magyarokat folklór, tájszólás, népviselet terminusaiban véli nagyra becsülni, ugyanez az önfölmentő eltávolítás. Még élvezet is van benne, hiszen ezek a pittoreszk elemek szépek meg érdekesek. Hiszen a népművészet a mai Magyarországról nézve: a múlt. Élő emberekkel szemben nosztalgiát érezni ellentmondásos. A nosztalgia a halottak szeretete.”