A harmadik körben, ami 11-kor indult, élesedett a verseny, Ratzinger 72 voksot kapott, Bergoglio 40-et – utóbbi elég volt ahhoz, hogy megakadályozza a német bíboros kétharmados megválasztását, ami azt jelenti: kitartó Ratzinger-szavazók esetén napi négy körrel számolva nyolc napig tartott volna a sima többséggel való megválasztása. Egyes olasz lapok azt írták: Ratzinger már a harmadik körben megkapta a kétharmadot, ám I. János Pálhoz hasonlóan arra kérte bíborostársait, tartsanak egy megerősítő kört. Mások szerint viszont ezt nem engedi meg a konklávé rendje.
A Bergoglióra eső szavazótábora annyira heterogén volt, hogy a negyedik körben szétesett. Az argentin csak 26 szavazatot kapott, pár mellékes szavazatot begyűjtő kardinális mellett. Kapott egy szavazatot a bostoni Bernard F. Law, a bécsi Christoph Schönborn és Giacomo Biffi volt bolognai érsek, aki később azt mondta: ha megtudja, ki szavazott rá, jól letolja. Nos, később kiderült: a rá szavazó bíborost Joseph Ratzingernek hívták. Ratzinger ebben a körben nyert 86 vokssal (más olasz források 95 és 107 közé teszik a szavazatait). Hosszú taps köszöntötte a megválasztottat. Délután 15:50-kor felszállt a fehér füst.
Pontosabban a színe nem volt teljesen biztos. A II. János Pál-féle szabályok szerint ezért (mivel 1978-ban sem volt biztos a füst színe) ha van pápa, a Szent Péter-bazilika harangjainak is szólnia kell. Ám 2005-ben csak 14 perccel a füst felszállását követően szólaltak meg a harangok, Renato Boccardo érsek szerint azért, mert aki felelős volt a harangozásért a Sixtus-kápolnában, nem tudta időben átadni a kulcsot a rendszerért felelős személynek a bazilikában. A Sixtus-kápolna is megtelt füsttel, mert elromlott a kémény, Schönborn később azt mondta: még jó, hogy a konklávén nincsenek jelen művészettörténészek, mert frászt kaptak volna szegények.