„Már nincs mit tenni. Illetve: azért van néhány dolog. Nácival nem fogunk kezet. Nem röhögcsélünk velük. Nem azért, mintha nem lennének emberek, hanem azért, mert közelről a hóhér is ember. Ugyanakkor, mivel beszavaztattuk őket a parlamentbe, megadjuk nekik a képviselőknek járó jogokat.
Fölszólalhatnak. Véleményt nyilváníthatnak. Törvénytervezetet nyújthatnak be. Ha átlépik a jog határait, megvonjuk a szót. A határ nemcsak jog, hanem ízlés is, amit talán előcsalogat belőlünk mindaz, ami a vasárnapi demonstrációt életre hívta. Hagyjuk, hogy tobzódjanak az ostobaságban, mint a sötét lelkű Pörzse Sándor, akinek a János vitézről Jancsi és Juliska jut eszébe.
Nevetségessé tesszük őket: válaszolunk, amikor élve jogaikkal, az állampolgárságunkat firtatják, és azt írjuk, hogy a magyart megvettük, de valójában izraeliek és pirézek vagyunk. Ezt tette Ertsey Katalin is, igazolva, hogy lehet más a politika. És biztosra mehetett: úgy verte át a palánkon az agyas Novák Elődöt, hogy a nácik szócsöve azóta sem tudja, hol a feje. Mert elhitte. Az az ember tényleg ennyit tud. Nincs más út. Közös gyalázatunk, hogy 2014-ig ott lehetnek, ahol vannak. Addig is tiltakozni kell és hülyét csinálni belőlük – mielőtt mi válunk azzá.”