Tinédzserkáosz a hazugságspirálban

„2002-ben, éppen tíz éve boldog budai gimnazista voltam, amikor egy hétvégén azt vettem észre, hogy az évfolyamomról jó sokan kimennek egy politikai nagygyűlésre. Nem számított ez különösebben cikinek, persze nem volt kiemelkedően menő sem, inkább simán csak természetes volt, hogy vannak, akik elmennek. Nem csak a mi iskolánkból. A tömeg tele volt fiatalokkal. Igaz, szép napsütéses tavaszi nap volt, nem hasító fagy, mint most. És volt még egy különbség az e heti utcai eseményekhez képest. Azt a nagygyűlést a Fidesz rendezte, a főfellépő Orbán Viktor volt.

Hol vannak a vezetőink? Nincsenek!

Tíz évvel és néhány hónappal később álltam szinte pontosan ugyanott, a Kossuth téren a parlamenti lépcső előtt, szemben egy rendőrsorfallal, több száz diák közé préselve, és azon kaptam magam, hogy egy lány, aki annyi idős lehetett, mint akkor régen az én évfolyamtársaim, azt kiabálja teli torokból, hogy rendszerváltást. Meg azt, hogy Gyáva Viktor. Meg azt, hogy Hoffmann Rózsa, gyere ki a hóra. És még sok mindent, de erről később. Annál pedig, hogy mostanában gimnazisták egy Fidesz-rendezvényre menjenek ki, még azt is könnyebb volt elképzelni, hogy Simicska Lajos megjelenik és gyújtó hangú beszédet mond.

Vagyis igen, öregszünk mi ketten, a Fidesz szavazótábora, meg én, de mi ez ahhoz képest, hogy ezen héten megjelent egy új szín a magyar tüntetési kultúrában.”