Kelletlen nyitás

„A keleti nyitás gondolatának első láncszeme rendben van (ez nagy szó): a gazdasági válság általános keresletcsökkenést hozott elsődleges exportpiacainkon, így ezek diverzifikálásával új növekedési lehetőség nyílhatnak meg Magyarország előtt. A dolog ez után bicsaklik meg. Normális országokban ennek úgy állnak neki, hogy felépítenek egy minőségi oktatási rendszert, hozzátesznek egy kiszámítható pénzügyi környezetet, ami aztán képzett munkaerőt, a világ változásaira nyitott, átalakuló igényeit értő vállalkozásokat hoz létre, akik képesek olyan termékek és szolgáltatások előállítására, melyekkel versenyképesek lehetünk a világpiacon. Őket támogathatja a gazdaságdiplomácia, de nem léphet a helyükbe. Az unortodoxia nem így állt neki, inkább körberodeózta a világot, kellette magát, lemutyizott a haverok svájci cégének egy kórházfejlesztést Vietnámban, meg kebelbarátságot kötött Azerbajdzsánnal, de lássuk be: a politikai prostitúció nem lesz képes pótolni a tőkehiányt, a szaktudást és a kemény munkát.

Azerbajdzsánt, ezt az elmúlt évtizedekben katonai puccsokkal és állami korrupcióval vezetett országot kaptuk ki magunknak, ők maradtak, más nem játszik velünk. Építsünk is velük a fél világot átszelő vasutat, amin majd a magyar disznóhúst exportáljuk a muszlim lakosságnak? Bravó. Küldjünk magyar cégeket olyan helyekre, ahol nincs versenypolitika, fogyasztóvédelem vagy piacszabályozás? Bocsássunk ki államkötvényt azeri manatban? Adjuk ki a baltás gyilkost, hogy megint belénk álljon a fél világ? Írjunk közös eredet legendát! Igen!”