„A »Rosszabbul élünk, mint négy éve«-re fejelt rá a FIDESZ a »Szociális népszavazás« három kérdésével. A három kérdés persze összevonható lett volna egyetlenné: »Egyet ért-e Ön azzal, hogy Gyurcsány takarodj!«, de ettől még az agyakba hátra ivódott üzenet az volt, hogy nem adjuk a szerzett jogokat, az ingyenességet.
Most itt tartunk. Le kell faragni a hiányt (aminek fő oka az amúgy szükséges, de magas jóléti kiadások), nem akarjuk az IMF-et, és a keleti nyitás eddig egy fillért sem hozott. Akkor most jó lenne szembenézni a dolgokkal, és legalább nekünk (választópolgároknak) nem kellene belekergetnünk a politikát tarthatatlan, végleg megroppantó ígéretekbe. De akkor meg a politikának kellene felnőttként megbeszélni velünk ezeket a dolgokat.
Látnunk kell, hogy jó megoldás nincs. A »jó lenne, ha hó lenne« nem működik, a demográfiai, szociális és kulturális kényszerpályák adottak. A választás annyi, hogy hogyan osztjuk meg a terheket, azaz ki milyen arányban veszít. Erre eddig kétféle válasz született. Az egyik modell a »vizitdíjas – tandíjas« modell, amely nyíltan megüzeni, hogy vége az ingyenes világnak, és széleskörű teher-megosztásra van szükség az állam és az egyének között. Nincs ingyenesség, de mindenki csak keveset fizet. A másik modell, az a tandíj nélküli oktatás, ingyenes egészségügy megőrzése: a lakosság (szűkülő) rétegének továbbra is megadatik a teljes ingyenesség, és aki ebbe nem fér bele, az fizet. Nem keveset, nem részt, hanem az egészet. Félő, hogy az egészségügy is valami hasonló felé sodródik: nincs vizitdíj, megmarad az ingyenes egészségügy, de a romló feltételek és szigorodó körülmények miatt ezt alapvetően a szegények veszik majd igénybe, és az egykulcsos adó nyertesei, a »rendes emberek« az új kiegészítő, üzleti biztosításon keresztül vásárolják meg maguknak a »rendes« ellátást.”