Igenis, nyitottak vagyunk

„Egy-egy korszakban kevésbé, más korszakban inkább tűnik fontosnak egy életmű, ez természetes folyamat.

Mindenhol működnek politikai meghatározottságok. A politikai költészetről szóló vita is ezt mutatta. Szinte nem lehet semmit esztétikai alapon bírálni anélkül, hogy ne merüljön fel a gyanú: itt politikailag motivált támadás indult. Én pedig – a mostani pozíciómban – már végképp nem tudom azt mondani egy versre, hogy rossz, anélkül, hogy azt gondolnák, politikai természetű vitám van a szerzővel.

Államtitkárként ezen nem nagyon lehet meglepődni.

Miért, ha azt mondom, hogy érdekesnek találtam Alföldi Róbert Tragédia-rendezését, akkor ezt Alföldi melletti politikai kiállásként kell értelmezni, vagy hogy reklámozom az orgiákat? Egy szélsőjobb portál sorozatosan olyan cikkeket írt rólam, hogy zsidó- és melegbérenc vagyok. De ha én azt mondom a televízióban, hogy el lehet választani Lukács munkásságában a filozófiai és a népbiztosi tevékenységet, akkor Nyirőről is lehessen irodalmi vitát rendezni politikai tevékenységének elítélése mellett.

Térjünk vissza az irodalmi kollégiumokra. A háromból két kollégium elnökének a pályája az Önével együtt indult, együtt alapították a Fiatal Írók Szövetségét, folyóiratot is együtt csináltak. Megsértődne, ha valaki azt mondaná, L. Simon a haverjaival nyomja tele az irodalmi pénzosztó helyeket?

Nem vagyok sértődős, de itt nem is erről van szó. Mindketten, Bednanics Gábor és Thimár Attila is olyan szakemberek, akinek a felkészültségéről és nyitottságáról bőven volt alkalmam meggyőződni. Thimár Attilát még régebb óta ismerem, lassan húsz éve, ő volt a Metsze(t)t című lap főszerkesztője a bölcsészkaron, én meg a versrovat vezetője, például Térey János is itt jelent meg elég korán. Nekem elég komoly networköm van a művészeti életben, legfőképp a képzőművészetben és az irodalomban, és ez egy kultúrpolitikus esetében nem hátrány, ráadásul mindkét »oldalon« vannak, akikkel kapcsolatban vagyok, akikre figyelek. Amíg írószövetségi titkár voltam, két új szakosztály alakult; az egyik az avantgárd, és aligha lehet az itt igencsak tevékeny Petőcz Andrást, Szkárosi Endrét vagy Szombathy Bálintot szimpla jobbos kultúrharcosként eladni. A másik a sci-fi szakosztály, amelyben Képes Gábor költő barátom a legaktívabb, és anélkül, hogy én akarnám meghatározni az ő identitását, annyit talán mondhatok, hogy őt sem lehet így leírni. Szóval ez is összetettebb kérdés. A sajtófőnököm pedig éppen Bajnai Zsolt, az önök rendszeres szerzője. Kérdezte is, nem lesz-e ebből bajom, de hát miért lenne? Bajnai remek szakember, amúgy sem szabad egy politikusnak, pláne egy kultúrpolitikusnak csak a saját szavazótábora felé kommunikálnia, ez több volna, mint úri luxus. Fontos megmutatni, hogy – szemben azzal, amit mondanak rólunk – igenis nyitottak vagyunk.”