„Új arculatot kapott a közmédia. Ez önmagában nem lenne baj, mert ettől még lehetne nézője-hallgatója, számos jó produkciója, elfogulatlan hírműsora, kemény riportere, izgalmas kultúrshow-ja, szóval mindene, ami a jó közmédiumoknak van. Akkor nem lenne baj, hogy az arculatát bármilyenre lecserélik, mert most a lecserélés a divat. A fentiek egyike sincs, így valóban érdemes volt megszűntetni azt az anakronizmust, hogy a közmédia tartalomszolgáltatása értékelhetetlen, az arculata meg nemzetközi minőségű. Én persze elfogult vagyok – különösen a rádióéval – hiszen angol kollégáimmal magam is részt vettem a megalkotásában. De félretéve elfogultságot, nézzük az újat! (...)
Összességében tehát a közmédia arculatváltása marketingszakmailag értékelhetetlen, nem segíti a fogyasztót, nem ad struktúrát, nem illeszkedik a ma képi világához, dizájntrendjeihez. Illeszkedik viszont a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez, mert unorthodox és nem működik. A honlapon található werkfilm tulajdonképpen ezt mutatja: emberek sokáig szerelnek valamit, ami fémből van és csavarokkal rögzül, majd az egészet megpróbálják kivinni a természetbe. De ott már van egy csomó minden: virág, fa, víz, fű, így ezek a tárgyak érthetetlenek és nem odaillőek. Nem jelölnek semmit, hanem önmagukért valóak: azt mutatják, hogy az alkotók és megbízóik képesek belerondítani valamibe, ami önmagában szép és ehhez szegény kiszolgáltatott és izzadó embereket használnak, mert megtehetik, hisz azok kiszolgáltatottak, mert el kell tartsák a családjukat és most ilyen időket élünk.
Az arculat alkotói láthatóan nincsenek tisztában az intézményi identitás fogalmával, struktúrájával, az eszközökkel és lehetőségekkel, az alapszabályokkal, és azzal, hogy az egész tevékenységhez miért fogunk hozzá.”