Mit tanulhat az EU az USA-tól?

„Egy sikeresen működő fiskális uniót egyszerre jellemez a hiteles elköteleződés a »no-bailout« szabály iránt, a megfelelő mértékű tagállami függetlenség a bevételekről és kiadásokról hozott döntésekben, a jól működő transzferrendszer a tagállamok között, a közös kötvénypiac, illetve a változó körülményekhez való alkalmazkodás képessége. A történelem számtalanszor megmutatta, hogy amikor ezek a feltételek nem állnak fenn, az makroökonómiai egyensúlytalanságokhoz és fenntarthatatlan adósságpályához vezethet.

Az eurózóna jelen problémái, kihívásai és az azokra adható intézményi és gazdaságpolitikai válaszok szűkössége miatt a publicisták, közgazdászok és közpolitikai elemzők gyakran vonnak párhuzamot a fiskális uniót alkotó Egyesült Államok létrejöttének körülményei és az Európai Unió jelenlegi helyzete között.

Több mint 200 éve kezdődött az integráció

A Függetlenségi Nyilatkozat 1776. július 4-én mondta ki az Amerikai Egyesült Államok függetlenségét. A szövetség formáját illetően két álláspont fogalmazódott meg, egyik egymástól teljesen elkülönült, független államok laza szövetségéről beszélt, mely gyakorlatilag egy államközi megállapodást jelentett csupán, míg a másik véglet a teljesen egységes új államot szorgalmazta. Kezdetben az előbbi, konföderációs modell valósult meg. A konföderáció egyetlen szövetségi szerve a kongresszus volt, amelynek egyetlen házában minden állam egy szavazattal rendelkezett. A közös védelemről az egyes államok gondoskodtak, és a tagállamok a közös kincstár fenntartásához a kongresszus által megállapított kvóta szerint járultak hozzá. Nem rendelkeztek központi végrehajtó hatalom felállításáról, és bírói szervezetet sem hoztak létre, a központi állam adót sem szedhetett, és a kereskedelmet sem szabályozhatta. Minden állam maga adóztatott, bocsátott ki fizetőeszközt és finanszírozta saját haderejét.

A konföderáció működésképtelensége hamar megmutatkozott a Függetlenségi Háború megvívásához a központi kormányzat és a tagállamok által felvett adóssághegyben, ami összesen a GDP 40 százalékát tette ki. Két föderalista politikus és gondolkodó Alexander Hamilton és James Madison kezdeményezése nyomán alkotmányozó gyűlést hívtak össze. Az 1787. szeptember 17-én aláírt alkotmány létrejöttéhez az eltérő érdekű kisebb és nagyobb népességű államok kompromisszumára volt szükség. 1788 közepére a tizenhárom egykori gyarmat közül tizenegy már tagja volt az új uniónak, majd 1790-re Észak-Karolina és a legtovább ellenálló Rhode Island is ratifikálta az alkotmányt. 1789 tavaszán összeült az első kongresszus és George Washington elnök letette a hivatali esküt. A föderalizmus tehát győzelmet aratott, az ehhez szükséges megegyezés részét képezte az is, hogy a szövetségi kormány felelősséget vállalt a 13 tagállam hadiadósságáért.”