„Magányos George megállt lassú gyaloglásában, pedig évtizedeket adtak neki még láthatatlanul a tudósok. Megkísérelték átmenteni esetleges utódaiba, nem akarta. Hiába raktak mellé három évtizeden át vonzóan csinos teknőc hölgyeket, megkutyálta, akarom mondani, megteknőcölte magát, nem és nem. Nem akart utódot hagyni maga után. Döntésével vagy döntésképtelenségével élő cáfolata az elődei ihlette véleménynek, (szüleinek korosztályát még a nagy Darwin is látta), nem akart az evolúció láncszeme lenni.
Lehet, hogy kiállított tárgy lesz belőle, jelkép, intő jel. Memento mori.
Az élethez hozzátartozik az elmúlás. A veszteség. S míg nem ér el egy kritikus pontot, addig nem késztet változásra.
Magányos George elment. Igaz, hogy nem olyan, mint ő, de maradt még huszonhatezer óriásteknős a Galápagos-szigeteken. Ez a mennyiség még mindig elégséges turistacsalogatónak és fenntartani a meggyőződést a változatlan változandóságról.”