Vak ügetését hallani

„Mindez persze nem magyarázza meg, hogy miért éppen Horthyról vagy Nyirőről szól a vita és nem másokról: például más jobboldali elő- és példaképekről. Hogy az intézményesült, polgári jobboldal Márai és Wass után miért Nyirőt emeli most piedesztálra – ahogy Rajcsányi fogalmaz. Talán erre is van magyarázat. Egyrészt ezek az életművek tökéletesen alkalmasak arra, hogy mindkét tábor legelkötelezettebb magja megtalálja benne azokat a szimbólumokat, amelyek neki a legfontosabbak: akár pozitív, akár negatív értelemben. Márai erre a szerepre biztosan alkalmatlan volt, Nyirő életműve azonban sokkal emblematikusabb és ezerszer megosztóbb.

Másrészt, és most ezt tartom igazán érdekesnek, az újabb nevek felbukkanásakor nem megkerülhető a Jobbik szerepe és hatása. Sokan azt gondolták – a választások idején még én is ide tartoztam -, hogy a Fidesz a Jobbik parlamentbe kerülése miatt szabadabb kezet kap, könnyebben töltheti be azt a középet is elfoglaló, a kormányképességet kisajátító szerepet, amiről a »centrális erőtér« teóriája szólt. Ez az elképzelés azonban nem vált be: a Jobbik nem elengedi, hanem inkább mágnesként húzza magával a Fideszt. Teljesítmény- és bizonyításkényszerbe viszi azáltal, hogy a Fidesznek minden döntésénél számba kell vennie, hogy vajon nem ad-e magas labdát a tőle jobbra álló pártnak. A Fidesz láthatóan tudja ezt: taktikai győzelmek sorát aratja a Jobbik felett, elveszi a témáit, átveszi a megfogalmazásait, azaz – ahogy az elégedett elemzők mondani szokták - kifogja a szelet a vitorlájából. Miközben azonban mindig nyer, mert nem engedi, hogy riválisa »hitelesebb« jobboldali legyen nála, és ezáltal tényleg egyre szűkebbre szabja a Jobbik játékterét, valójában távolabbra kerül az eredeti céljától. A nagy terv, a domináns politikai erő stratégiája egyre több sebből vérzik, mert ez a pálya így valóban inkább csigaháznak, semmint gyűjtőpárti útvonalnak látszik.”